Kiszámíthatóbb és egyszerűbb lesz EU-s forrásokra pályázni
2015-05-06 - 17:36:21

“Az új rendszer nem a vállalkozások csuklóztatására épül”, mondta Csepreghy Nándor.

A kormány egy-másfél éven belül olyan rendszert hoz létre, mellyel egyszerűbb lesz a korábbinál EU-s forrásokra pályázni - jelentette ki a helyettes államtitkár.Csepreghy Nándor a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető fejlesztési támogatásokról és lehetőségekről tartott előadást Tatabányán. “Az új rendszer nem a vállalkozások csuklóztatására épül”, mondta Csepreghy Nándor, majd hozzátette; korábban egy pályázathoz 600 adatmezőt kellett kitölteni, ma már csak mintegy háromszázat, mert a nyilvános adatokat az állami adatbázisok nyerik ki. 2015 végére száz tételre csökkentik egy klasszikus pályázat adatmennyiségét, azok is leginkább a projekt céljára vonatkoznak.  A politikus megemlítette, hogy a kormány minden évben elfogad egy tervet, mely hónapra pontosan megadja, hogy milyen fejlesztési programok jelennek meg, így a vállalkozások kiszámítható módon készülhetnek a pályázatokra.   A helyettes államtitkár szólt arról, hogy megszüntetik a papír alapú ügyintézést és a pályázókat is elektronikus úton értesítik az ügyükben született döntésekről, valamint a nullás NAV igazolással rendelkező és köztartozásmentes, lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások biztosítéknyújtási kötelezettségét eltörlik.   A pályázatok elbírálásában 300 millió forintos beruházási értékig bevezetik az egyszerűsített eljárásrendet, aki a feltételeknek megfelel annak a források rendelkezésre állásáig automatikusan osztják ki a támogatást. Ha a vállalt feltételek bármelyikét nem teljesíti, azonnal vissza is követelik a kifizetett összeget. Azoknál a beruházásoknál, ahol az állam a kiíró és az állam a felhasználó, mint például az egészségügyben, ott nem pályázati úton, hanem normatív alapon helyezik ki a forrásokat.Csepreghy Nándor elmondta, hogy változik a pályázatok elszámolási logikája. Amíg egy felhasználónak a támogatás 90 százalékát nem fizették ki, addig nem kell önerőt befizetnie. A felhasznált összegből megvalósult beruházás fedezetet jelenthet egy olyan hitelhez, mely az önrészt finanszírozza. A helyettes államtitkár kijelentette: az előző hét évhez képest el kell választani egymástól a technológiai fejlesztést, a vállalkozások versenyképességének növelését és a foglalkoztatási célokat. Ha egy vállalkozás technológiai fejlesztésre kap támogatást, akkor a létszám megtartását várják el a pályázótól. A kormány 2020-ra ötmillióra szeretné növelni a foglalkoztatottak számát, ezt elősegítheti a kisbirtok rendszer támogatása és a helyi turizmus fejlesztése – tette hozzá Csepreghy Nándor.



További cikkek a témakörből
Angol nyelvből írnak érettségit ma a diákok
2015-05-07 - 09:35:54
Az angol vizsga mindkét szinten négy elkülönülő részből áll
A nemzeti konzultáció leállítását követeli az Európai Szakszervezeti Konföderáció
2015-05-07 - 09:37:22
A tervek szerint már a nyáron feldolgozzák a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációra beérkező válaszokat
Történelem érettségi: a reformáció, a török hódítás és a kiegyezés is a kérdések között
2015-05-06 - 09:45:14
A középszintű írásbeli 180 percig, az emelt szintű 240 percig tart
Megdupláznák a gyakorlati szakképzéssel foglalkozó cégek számát
2015-05-05 - 13:35:47
Az a cél, hogy a vállalati igényekhez igazodó, versenyképes szakemberek kerüljenek ki az iskolapadokból.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu