Mégis elveszik a nemzeti parkok földjét
2015-04-28 - 17:24:04

Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is az NFA-hoz utal a nemzeti parki igazgatóságoktól.

Elfogadta ugyanis a parlament ma az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást, amelyhez két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget.   Az április közepén a kétharmados többség híján elbukott törvényjavaslat helyett a képviselők most egy átdolgozott - minősített többséget igénylő rendelkezéseket már nem tartalmazó - előterjesztést szavaztak meg. Így az eddig a nemzeti parkok által kezelt védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet hatáskörébe utalják.   Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átdolgozott törvényjavaslatára 110 képviselő szavazott igennel, 57-en pedig nemmel. Az ellenzék mellett a fideszes Bencsik János nyomott nemet.   Az előterjesztés eredeti célja az volt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonába kerüljön az összes állami tulajdonú föld, hogy azok hasznosítása egységes tulajdonosi joggyakorlás, egységes hasznosítási elvek alapján történhessen.      Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is az NFA-hoz utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. Ellenzéki képviselők szerint mindezzel természetvédelmi értékeket sodornak veszélybe, emellett „földmutyiról”, „földrablásról” beszéltek.



További cikkek a témakörből
Orbán Viktor napirenden tartaná a halálbüntetés kérdését
2015-04-28 - 17:24:48
Úgy vélekedett, a bűnözők előtt világossá kell tenni, hogy Magyarország nem riad vissza semmitől, ha az állampolgárai védelméről van szó.
Az ingyenes étkeztetés kiterjesztéséről kezdődik vita
2015-04-29 - 09:37:50
A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik
Száműzné az EU a vékony műanyag zacskókat
2015-04-28 - 17:08:50
Magyarországon a 2011-ben bevezetett környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény jóvoltából jelenleg az egy főre jutó éves nejlonzacskó-felhasználás 30 darab. Ezzel az Európában is példamutató eredménnyel hazánk már most teljesíti a 2025-re kitűzött célszámokat.
Gyűjtenek a nepáli áldozatok megsegítésére
2015-04-28 - 09:41:32
Egy hívással vagy SMS küldésével segíthetnek

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu