Előzetesbe került a kaposvári dohánybolti gyilkosság gyanúsítottja
2015-04-25 - 13:46:22

A nyomozók csütörtökön kora délután vették őrizetbe a Kaposvárhoz közeli Sántoson lakó B. Pétert emberölés megalapozott gyanúja miatt. B. Péter a rendőrségen tett beismerő vallomásában elmondta: előre eltervezte, hogy rablással szerez pénzt ahhoz, hogy elköltözzön szülei házából, és új életet kezdjen. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a férfi mindössze 22 ezer forintot zsákmányolt, amit kevésnek talált terve megvalósításához, ezért még aznap további trafikok kirablását tervezte, akár annak árán is, hogy ismét ölni fog.

    - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság ma  azt a 20 éves férfit, aki szerdán több késszúrással megölte egy kaposvári dohánybolt fiatal alkalmazottját - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.    Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta: a férfit 30 napra helyezték előzetes letartóztatásba szökés, elrejtőzés, továbbá az eljárás meghiúsítása és bűnismétlés veszélye miatt.    A nyomozók csütörtökön kora délután vették őrizetbe a Kaposvárhoz közeli Sántoson lakó B. Pétert emberölés megalapozott gyanúja miatt.     B. Péter a rendőrségen tett beismerő vallomásában elmondta: előre eltervezte, hogy rablással szerez pénzt ahhoz, hogy elköltözzön szülei házából, és új életet kezdjen.    A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a férfi mindössze 22 ezer forintot zsákmányolt, amit kevésnek talált terve megvalósításához, ezért még aznap további trafikok kirablását tervezte, akár annak árán is, hogy ismét ölni fog. Ettől azt tartotta vissza, hogy a közelben kinézett trafikokban vagy nem volt egyedül az eladó, vagy nagy volt a mozgás a bolt előtt.    A gyanúsított előzetes letartóztatásáról ma zárt ajtók mögött döntött a bíróság. A várakozó fotóriportereknek és operatőröknek nem tették lehetővé, hogy kép készüljön róla.    A Sonline.hu a férfi ügyvédjétől úgy értesült, hogy B. Péter a bíróság előtt is fenntartotta beismerő vallomását. A megyei napilap internetes oldalának információja szerint a gyilkossággal gyanúsított férfit feltehetően Pécsre szállítják, tartva attól, hogy a kaposvári börtönben a többi rab bántalmazza.    B. Péter ellen a rendőrség különösen kegyetlen módon, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított eljárást.    A férfi büntetlen előéletű, korábban a környezetében senki nem tapasztalta, hogy erőszakos lett volna.

 



További cikkek a témakörből
Jégkorong divízió I-es vb - Feljutott az elitbe a magyar válogatott
2015-04-26 - 04:03:51
Feljutott a világ 16 legjobbja közé a magyar jégkorong-válogatott, miután 2-1-re legyőzte a házigazda lengyel csapatot a krakkói divízió I/A világbajnokság szombati zárómérkőzésén.
Megjelent az iskolatej rendelet
2015-04-26 - 10:56:23
Tej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek.
Elrendelték a Quaestor felszámolását
2015-04-24 - 06:47:09
A végzéssel egy lépéssel közelebb kerülnek a kötvényesek a kárpótláshoz, ugyanis a cég felszámolását követően jöhet szóba a kártalanítás
A kötelező óvodáztatást segítik gyermekétkeztetési pályázatával
2015-04-23 - 10:11:36
Tegnap egymilliárd forint keretösszegű pályázatot írtak ki

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu