Egy könyvvizsgáló közvetetten érintett a Széchenyi Kártya-csalásban2015-04-10 - 07:12:45
| A NAV még kedden közölte, hogy egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya Programmal; A Magyar Könyvvizsgálói Kamara tudomása szerint a Széchenyi Kártya Program keretében elkövetett csalásban közvetetten a kamara egy tagja érintett, a Kamara haladéktalanul fegyelmi eljárást indít vele szemben.A NAV még kedden közölte, hogy egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya Programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult. A közlemény szerint a könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel rendelkező szakemberek által irányított bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával, egy céghálózaton keresztül, stróman ügyvezetők segítségével nagy összegű vállalati hiteleket vett fel több ismert pénzintézettől. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán arra kérte a Magyar Könyvvizsgáló Kamarát, hogy indítson fegyelmi eljárást és szabjon ki visszatartó erejű szankciót, amennyiben van olyan könyvvizsgáló, aki a Széchenyi Kártya Programot érintő félmilliárd forintos csalás gyanúsítottjai között szerepel.
|
|