Olcsóbbak lesznek idén a tankönyvek
2015-04-08 - 17:15:29

A könyvek újabb húszszázalékos csökkenése várható, a tankönyvcsomagok átlagára 12 ezer forint körül lesz

Megkezdődött a 2015/16-os tanévre a tankönyvrendelés: változás, hogy több idő áll rendelkezésre erre és a kiadványok további húsz százalékkal lesznek olcsóbbak - jelentette be ma az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára.  Czunyiné Bertalan Judit a sajtótájékoztatón elmondta: a tankönyvellátásra vonatkozó eddigi tapasztalatokat összegezve megváltoztatták a következő tanévre a tankönyvrendelési felületet.  Jelentősen könnyebb lesz a folyamat, és egyúttal biztonságosabbá is válik. Sokkal több idő van a tankönyvek megrendelésére, az idén harminc nap áll rendelkezésre a kiválasztásra és a rendelések rögzítésére.   A könyvek újabb húszszázalékos csökkenése várható, a tankönyvcsomagok átlagára 12 ezer forint körül lesz. Újabb évfolyam kapja majd ingyenesen a könyveket, így a térítésmentesség az általános iskola első három évfolyamára terjed már ki.   A rendelés diákonként történik továbbra is, de már nem csomagolják össze tanulónként, hanem iskolákra bontva, összesítve szállítják ki a tankönyveket. Ezzel is az esetleges hibákat szeretnék kiküszöbölni. Nem fognak előre számlázni a tankönyvekért fizető diákoknak, hanem mindig azt számlázzák majd le, amit leszállítottak, és a diákok, a szülők átvettek. A számlát az iskolán keresztül kapják meg, és szeptember 15-éig kell majd kifizetniükBeszámolt arról, hogy a hittan- és erköcstankönyvek rendelése nem volt egyértelmű, ami több hibát eredményezett, ezt egyszerűsítették, és rögzítették, mely tankönyv melyik bevett egyház által elfogadott kiadvány.  Kitért arra is, hogy saját forrásból megháromszorozzák azt az összeget, amelyet az iskola fenntartóján keresztül a tankönyvfelelősöknek fizetnek, így 300 forint plusz áfa jár majd diákonként.Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: egyik első felvetésük volt, hogy tekintsék át a tankönyvellátás rendszerét és az esetleges problémákat. Októberben megbeszélték a szaktárcával és a Kellóval a felmerült kérdéseket. Javaslatuk nyomán beépítették az új rendszerbe a tanári példányok számának megváltoztatását, a pótrendelés, a visszáruzás módosítását. E téren még lesznek javaslataik - jelezte az elnök. Kérdésre válaszolva Horváth Péter elmondta: a kar feladata lesz, hogy a mostani kiadványokat folyamatosan kontrollálják, a tartalmukat véleményezzék.



További cikkek a témakörből
Tipikus hibák vannak az szja-bevallásban
2015-04-08 - 17:17:26
Az adóhatóság felhívja a figyelmet, hogy a nav.gov.hu oldalon elérhető általános nyomtatványkitöltő program segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, sőt bizonyos adatokat elég csak egyszer kitölteni, a program önállóan számol.
Nem csökkent a forgalom a vasárnapi pihenőnap miatt
2015-04-09 - 11:32:44
A legfrissebb adatok szerint a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmát elrendelő törvény március 15-i hatályba lépését követően nem csökkent, sőt kismértékben nőtt a kereskedelmi ágazat forgalma a megelőző hetekhez képest.
Felgyorsult az elvándorlás
2015-04-08 - 09:29:40
A legvonzóbb tartózkodási hely a kivándorlók számára még mindig Németország, az Egyesült Királyság, illetve Ausztria
Törvény rendezheti a hálapénz kérdését
2015-04-08 - 09:29:09
A lakosság tavaly 8,3 milliárd forintot költött paraszolvenciára

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu