Siralmas helyezést kapott a magyar lakásépítés
2015-02-09 - 15:10:31

Uniós átlagban a lakásépítés és -felújítás adja az építőipari teljesítmény 35 százalékát, Magyarországon ez az arány mindössze 7 százalék.

Amíg Norvégiában ezer lakosra vetítve 6,5 lakás épült tavaly, addig az európai rangsor végén álló Spanyolországban és Magyarországon 1 lakás a fajlagos mutató - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke.Ausztriában 5, Lengyelországban 3, Szlovákiában és Németországban 2,5-2,5 lakás épült ezer lakosra vetítne a múlt évben.  A német építőiparról, ahol tavaly mintegy 5 ezer magyar építőmunkás 55 milliárd forint anyagmentes termelés értéket produkált, Koji László elmondta: ott állítják elő az uniós építőipari termelés egynegyedét, amely közel 300 milliárd eurót tesz ki. Ennek valamivel több mint fele származik a lakásépítésből és -felújításból, mintegy egynegyedét pedig az ipari épületek adják.  A maradék csaknem egyenlő arányban oszlik meg az ipari infrastruktúra, a középület-építés, valamint a közcélú infrastruktúra között.  Uniós átlagban a lakásépítés és -felújítás adja az építőipari teljesítmény 35 százalékát, Magyarországon ez az arány mindössze 7 százalék.



További cikkek a témakörből
Segélyszállítmányokat visznek Ukrajnába a reformátusok
2015-02-09 - 15:15:07
Több millió forint értékben visz segélyszállítmányokat Kárpátaljára és Kelet-Ukrajna menekülttáboraiba a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Csökken a bankadó
2015-02-09 - 16:40:27
A magyar állam mellett az Európai Központi Bank is 15 százalékos részesedést szerezhet a pénzintézetben.
Szerdán dönt a kormány a belvízi védekezéshez szükséges források átcsoportosításáról
2015-02-09 - 09:06:58
Több mint 125 ezer hektárnyi területen áll a belvíz
Nemzetközi robotprogramozási verseny: cseh, lengyel és határon túli magyar csapatok a döntőben
2015-02-08 - 10:58:24
Két cseh, egy lengyel és egy szlovákiai magyar csapat képviseli majd a közép-európai régiót a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat müncheni döntőjében, miután ők szerepeltek a legjobban a szombaton késő estébe nyúló debreceni regionális elődöntőben - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu