Nem volt előzetes egyeztetés a kilenc évfolyamos általános iskoláról
2015-02-05 - 08:52:42

Nem kérték ki szakemberek véleményét

Egyebek mellett az egészségügy, az oktatás és a gyermekellátás rendszerének átalakításával kapcsolatos szempontokat vár a kormánypárti képviselőktől Orbán Viktor miniszterelnök a mezőkövesdi kihelyezett frakcióülésen. A kormányfő, a Fidesz elnöke egy tegnap esti interjúban "erős javaslatnak" minősítette az általános iskolai oktatás kilenc évre bővítését. Ezzel kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jelezte: a felvetést nem előzte meg hatásvizsgálat, nem kérték ki szakemberek véleményét és nem egyeztetettek ezzel kapcsolatban. Mendrey László, a PDSZ elnöke közölte: változásra van szükség, viszont a kezdeményezők immár sokadszor fordítva ülnek a lovon, ami az utólagos egyeztetést illeti. Orbán Viktor azt is elmondta: rugalmas, akár időben is meghosszabbítható gázszállítási szerződést kell kötni Oroszországgal. Az idén kifutó gázszállítási megállapodás helyett Magyarország olyan szerződést szeretne kötni, amely figyelembe veszi azt is, hogy nem tudni, hogyan alakul közép- és hosszú távon az olaj és a gáz ára. 



További cikkek a témakörből
Még drágább lehet az útdíj?
2015-02-05 - 09:53:05
Akár a személyautókra is kiterjeszthetik a használatarányos útdíjfizetést
Magyarország mintegy 15 millió euró támogatást kaphat a fiatalok foglalkoztatására
2015-02-05 - 09:54:02
Az Európai Parlament és a Tanács vitatja meg a jogalkotási javaslatot
Vitanapot szeretnének rendezni a gazdasági bevándorlásról
2015-02-04 - 14:12:13
Orbán Viktor miniszterelnök korábban Párizsban azt mondta, a gazdasági bevándorlás rossz, azt meg kell állítani, a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani.
Elindult az internetről szóló nemzeti konzultáció
2015-02-04 - 10:25:42
Az alapvető kérdés az, milyen lesz a jövő magyar internete?

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu