Bajba kerülhet több ezer társasház2015-01-27 - 10:12:32
| Társasházanként 1-2
milliót kellene költeni a liftek felújítására Bajba
kerülhet több ezer társasház. A liftpiac szereplői szerint is túl szigorú lehet
az a tavaly módosított kormányrendelet, amely szerint társasházanként 1-2
milliót kellene költeni a liftek felújítására – írja a Népszabadság. Azokat a
lifteket, amelyeket húsz évnél régebben építettek be vagy újítottak fel
teljesen, 2020-ban szabványossági felülvizsgálatnak kell alávetni. A
felvonóknak az akkor érvényes biztonságtechnikai előírásoknak kell
megfelelniük. Apatini
Kornél, a Magyar Felvonó Szövetség elnöke szerint az érintett körbe tartozó
liftek többsége ennek szinte biztosan nem felel meg, annál is inkább, mert a
2020-ban érvényes, 2018-tól életbe lépő szabályok még a maiaknál is szigorúbbak
lesznek. Egy új lift beépítése öt-tízmillió forintba kerül, egy régi teljes
felújítása pedig ennek az összegnek a 20-25 százaléka. Persze attól még lehet
biztonságos egy lift, hogy nem felel majd meg a legújabb, 2018-as
szabványoknak, éppen ezért már kezdeményezték a rendelet módosítását: azt
javasolták, legyen elegendő a ma érvényben lévő szabvány.
|
|