Egy évvel meghosszabbítják a diplomamentő programot
2015-01-08 - 17:31:28

Azokon a településeken indulnak márciustól a képzések, ahol az eddigi tapasztalatok alapján még mindig jelentős az igény. 120 és 180 órás képzések márciustól nem indulnak, mivel kevés az a potenciális résztvevő, aki rendelkezik az ehhez szükséges előzetes nyelvtudással, de a regisztráció és a képzésre jelentkezés továbbra is folyamatosan igénybe vehető.

Egy évvel meghosszabbítják a diplomamentő programot, január 12-től ismét lehet jelentkezni a képzésekre, amelyek februárban indulnak - mondta Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.    Pákozdi Szabolcs emlékeztetett, hogy az érdeklődők 2014. december 31-ig adhatták be jelentkezésüket a konkrét képzésekre. A határidő közeledtével az új regisztrálók száma jelentősen, mintegy 1500-zal nőtt, a 2015 január és februárban induló képzésekre 3284-en adták be jelentkezésüket. A szintfelmérőkön azonban kiderült, hogy a jelentkezők jelentős része nem rendelkezik azzal az elvárt alapszintű nyelvtudással, amellyel a 240 órás képzést követően sikeres nyelvvizsgát tudna tenni. Erre tekintettel az OFA, annak érdekében, hogy minél több érintettnek biztosítson lehetőséget a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvtudás elsajátítására, arról döntött, hogy január 12-től ismét lehet jelentkezni a februárban induló képzésekre. Pákozdi Szabolcs elmondta: márciustól magasabb óraszámú nyelvtanfolyamok is indulnak azoknak, akiknek 240 órás képzéssel nem biztosítható a sikeres nyelvvizsga. Hozzátette: azokon a településeken indulnak márciustól a képzések, ahol az eddigi tapasztalatok alapján még mindig jelentős az igény. 120 és 180 órás képzések márciustól nem indulnak, mivel kevés az a potenciális résztvevő, aki rendelkezik az ehhez szükséges előzetes nyelvtudással, de a regisztráció és a képzésre jelentkezés továbbra is folyamatosan igénybe vehető.



További cikkek a témakörből
Orbán Viktort mellbe vágták a francia események
2015-01-09 - 10:31:06
A kormányfő szerint a Terrorelhárítási Központ számára készített jelentése szerint Magyarországon nincs növekvő terrorfenyegetettség.
Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása
2015-01-09 - 15:07:07
6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben 
Csökken a vállalatok rezsije
2015-01-08 - 17:17:10
A szabad piaci árakat pedig az idén létrejövő állami szolgáltatóval törnék le, a tervek szerint nagyjából 10 százalékkal. Ez úgy sikerülhet, ha az állami szolgáltató kisebb apparátussal dolgozik, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe - mondta Németh Szilárd.
Fokozott ellenőrzésekre kell számítaniuk a Franciaországba utazóknak
2015-01-08 - 07:36:31
A szokásosnál szigorúbb a reptéri ellenőrzés, a tömegközlekedési eszközök megállóiban és a város több pontján pedig fegyveres katonák járőröznek

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu