Nemzeti gyásznapot hirdettek mára Franciaországban
2015-01-08 - 07:27:17

A rajtaütésben a legutóbbi információk szerint tizenkét ember vesztette életét

Nemzeti gyásznapot hirdetett mára és összefogásra kérte Franciaországot Francois Hollande államfő a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadást követően. Azt is jelezte, hogy a közintézményeken a nemzeti lobogót három napra félárbocra eresztik. A rajtaütésben a legutóbbi információk szerint tizenkét ember vesztette életét.



További cikkek a témakörből
Fokozott ellenőrzésekre kell számítaniuk a Franciaországba utazóknak
2015-01-08 - 07:36:31
A szokásosnál szigorúbb a reptéri ellenőrzés, a tömegközlekedési eszközök megállóiban és a város több pontján pedig fegyveres katonák járőröznek
Csökken a vállalatok rezsije
2015-01-08 - 17:17:10
A szabad piaci árakat pedig az idén létrejövő állami szolgáltatóval törnék le, a tervek szerint nagyjából 10 százalékkal. Ez úgy sikerülhet, ha az állami szolgáltató kisebb apparátussal dolgozik, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe - mondta Németh Szilárd.
Párizsi mészárlás: feladta magát az egyik támadó
2015-01-08 - 07:24:54
A mindössze 18 éves Hamyd Mourad önként jelentkezett az egyik rendőrőrsön. Két társa továbbra is szökésben van
Egyeztetnek Putyin budapesti látogatásáról
2015-01-07 - 17:53:31
Orbán Viktor tavalyi moszkvai munkalátogatását az orosz elnök magyarországi útja követi, ennek időpontját keresik 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu