Idén már nem éri meg szakemberek nélkül belekezdeni a szigetelésbe2015-01-05 - 09:23:55
| Január 1-től ugyanis érvénybe léptek az új épületenergetikai előírások
Idén
már nem éri meg szakemberek nélkül belekezdeni a szigetelésbe, ablak-, vagy kazáncserébe.
Január 1-től ugyanis érvénybe léptek az új épületenergetikai előírások, vagyis
a közpénzek bevonásával megvalósuló új építésekre, épületbővítésekre és meglevő
épületek energia-megtakarítási célú felújítására is új, magasabb energetikai
követelményeket kell majd alkalmazni. Közpénznek
számít minden hazai és uniós forrás is, így ez hatással lesz az összes
államilag támogatott lakossági és vállalati energiahatékonysági programra. Az
új előírások szigorúak, a lakásoknak 2020. december 31-ét követően közel nulla
energiaigényűnek kell lenniük. A közel nulla érték azt jelenti, hogy az
épületet annyira kell energiatakarékossá alakítani, hogy az erre fordított
költség, az épület becsült élettartama alatt, megtérüljön. Követelmény továbbá
az is, hogy a közel nulla energiaigényű épületeknél az éves energiaigény 25
százalékát - megújuló energiaforrásból - az épületen, illetve a telken belül
kell előállítani. A szigorítás következményeként a falaknak, nyílászáróknak,
födémnek a ma érvényes szabványoknál 40%-kal energiatakarékosabbnak kell
lenniük. Az új követelményeknek megfelelően felújított épületek fűtési célú
energiafogyasztása így 25-30%-kal kevesebb lesz. Ha felújításról beszélünk, a
szigetelésből legalább 5 cm-rel vastagabb kell, mint eddig, ablakokból pedig legalább
háromrétegű üvegezéssel ellátottat kell beépíteni.
| Mindent látó traffipaxok jöhetnek már januárban 2015-01-05 - 17:24:51Az új eszközökkel nemcsak
sebességet tudnak majd mérni a rendőrök, hanem képesek lesznek figyelni a
szabálytalan sávváltást, a buszsáv jogszerűtlen használatát, a tiloson
áthajtást, de akár a biztonsági öv használatának elmulasztását is pontosan
dokumentálni tudják.
| | Sokan ellenzik az útdíjat 2015-01-06 - 09:18:18Demonstrációkat szerveznek civilek
| | Januártól letesztelik a gyermekek fizikai fittségét a közoktatásban 2015-01-04 - 10:13:31A kormány támogatásával Magyar Diáksport Szövetség el
tudott indulni egy európai uniós programon. Ennek keretében hamarosan
letesztelik a gyermekek fizikai fittségét a közoktatásban. Az ötödik
osztálytól felfelé lesz kötelező a tesztelés, a felmérési időszak január
végétől május végéig tart.
| | Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait 2015-01-04 - 08:51:19Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és
egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi
rendszerén keresztül.
|
|
|