30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére 2014-12-16 - 11:06:12
| 2016
júliusában bevezetik a közszolgálati életpályamodellt 2016
júliusában bevezetik a közszolgálati életpályamodellt, és 30-40 százalékkal
emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére - mondta Lázár János
Miniszterelnökséget vezető miniszter ma reggel a közrádióban. Jelenleg 925 ezer
közszolgálatban dolgozó embernek utalnak fizetést. Hárommillió adófizető eltart
925 ezer közalkalmazottat, ez az arány körülbelül 20-22 százalék. A miniszter
szerint a minisztériumokban, állami főhatóságoknál vannak sokan. Helyi szinten,
például a járási hivatalokban, illetve olyan más állami szerveknél, ahol
találkoznak az ügyfelekkel, semmiképpen nem lehet a létszámot csökkenteni.
|
|