Idén is megrendezik a Kutatók Éjszakáját2014-09-11 - 10:27:02
Debrecenben az Egyetemen és a Megújuló Energiaparkban várják az
érdeklődőket Szeptember
utolsó péntekjén rendezik meg a Kutatók éjszakáját, idén kilencedik alkalommal.
Ez ebben az évben szeptember 26-ra esik. Az esemény célja, hogy megváltoztassa
a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. Ezen
az éjszakán a felsőoktatási intézmények és kutató intézetek kinyitják kapuikat,
hogy közelebb hozzák az érdeklődőkhöz az egyes tudományterületek érdekességeit,
aktualitásait. Debrecenben az Egyetemen és a Megújuló Energiaparkban várják az
érdeklődőket.
| Hálapénz miatt büntetett a bíróság 2014-09-11 - 17:15:27A vádlottak tagadták bűnösségüket, többnyire
úgy nyilatkoztak, hogy pénzt sosem kértek és nem is fogadtak el, és még csak
nem is hallottak az úgynevezett "kiskassza rendszerről", amelynek lényege,
hogy havi rendszerességgel hálapénzben részesültek azok is, akik közvetlenül
nem találkoztak a betegekkel.
| | Újra indul a Csokonai Zenés-Guruló Színházi Páholya, a Sínház! 2014-09-11 - 17:20:16Szeptember
16-án (kedden) és 17-én (szerdán) 15 és 17 óra között ingyen tehetnek velük egy
kört az 1-es villamos vonalán. Útközben megannyi attrakció, meglepetés, zenés
és kevésbé zenés produkció várja az érdeklődőket. Ezúttal nincs szükség se
jegyre, se bérletre.
| | Az evészavarokról tanácskoznak Debrecenben 2014-09-11 - 10:16:14Egyik
legismertebb formája az anorexia nervosa
| | Magyar Kupa eredmények 2014-09-11 - 10:10:58A DVSC-TEVA 6-0-s győzelmet aratott a Mórahalom otthonában
|
|
|