Ki Mi Tube: debreceniek is neveztek a tehetségkutató versenyre 2014-09-10 - 11:09:50
Péter Bence, Gergely
Péter és a Szupersztráda nevű debreceni banda is nevezett
Továbbra
is várják a jelentkezéseket a legismertebb video megosztó portál versenyére. A
Ki Mit Tube e szeptember 21-én élőben közvetített fináléval ér véget. A
jelentkezőknek nem kell mást tenniük, mint feltölteniük egy maximum ötperces
videót, amelyben maguk is szerepelnek, valamint egy bemutatkozó kisfilmet a verseny
Kimittube.hu oldalára. Holnaptól
a 11 tagú zsűri folyamatosan figyeli és kommentálja a pályaműveket. Az ítészek
között ott van például Péterfy Bori, Fluor Tomi, és Puskás Peti. A
közönségtől a legtöbb szavazatot begyűjtő, első 15 produkció közül a zsűri
választ ki ötöt, amelyeknek alkotói további feladatot kapnak. Ezeket a
szeptember 21-i, élőben közvetített fináléban a Ki Mit Tube oldalán láthatja a
közönség, amely ezután szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkcióra. Több
fiatal is nevezett Hajdú-Bihar megyéből, például Péter Bence, aki egyedi
feldolgozással jelentkezett a versenyre. Produkciójában Timberlake és Bach,
vagyis a pop sláger és az örök klasszikus csendül fel egyszerre. Gergely
Péter egy szál gitárral dolgozta fel Avicii komplex slágerét, a Wake Me Up című
dalt, a Szupersztráda nevű debreceni banda saját dallal nevezett.
| A Légy jó mindhalálig című produkcióval nyit a Csokonai Színház 2014-09-10 - 17:40:33A musical-változatot először 1991. április 19-én mutatták be, s innen indult
sikerkörútra. Számos hazai és külföldi bemutató után a 2013/14-es évadban tért
vissza születési helyére, a Csokonai Színház nagy színpadára. A felnőtté válás
pillanatai ezúttal az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjai és az
iskolában oktató művésztanárok közreműködésével elevenednek meg. A darabot
Várhalmi Ilona állította színpadra.
| | Az első világháborúról rendeznek konferenciát a Déri Múzeumban 2014-09-10 - 17:43:29A konferencián többek
között szó esik majd az első világháború értékeléséről a nemzetközi kapcsolatok
történetében, az amerikai béketervekről, az orosz betörésről, Isonzóról és a
magyar katonák hétköznapjairól is.
| | Sikeres földikutya-program 2014-09-10 - 09:31:31Világviszonylatban is egyedülálló akció a Hortobágyi Nemzeti Parkban
| | Zsebpénz...adjunk, ne adjunk? 2014-09-10 - 09:29:47Fontos,
hogy ne döntsünk a gyerek helyett arról, mikor és mire adja ki a kapott pénzt
|
|
|