Elektromos szemétszállító autót terveztek uniós támogatással Debrecenben
2014-09-08 - 16:32:10

Az első hazai elektromos kukásautót a szélesebb szakmai közönség október 9-én, a DE műszaki karának szakmai napján ismerheti meg.

Elektromos hajtású kommunális hulladékgyűjtő autó prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem műszaki karán csaknem 440 millió forint európai uniós és hazai központi költségvetési támogatással - jelentette be Szűcs Edit, a kar dékánja.   Az elektromos autó holnap Békéscsabára indul, ahol féléves szemétszállítási ciklusban tesztelik, a gépkocsi egyetlen töltéssel teszi meg a Debrecen-Békéscsaba távolságot. A teljes támogatási keretből nemcsak a jármű tervezését és építését oldották meg, hanem felépült a fejlesztéshez szükséges műhely és kialakították az elektromos hajtású járművek tesztállomását is - mondta el ma Husi Géza dékánhelyettes, a műszaki kar villamosmérnöki és mechatronikai tanszékének vezetője. Tájékoztatása szerint a most elkészült prototípuson kívül nincs az országban forgalomban olyan autó, amiben váltóáramú motort hajtanak egyenáramú akkumulátorokkal. Az új autó használata jelentős költségmegtakarítást is eredményez: számítások szerint a gázolaj évi 25 millió forintos költsége helyett az elektromos kukásautó mindössze évi 4 millió forintos villamos energiával üzemeltethető. A kifejlesztők számításai szerint a gépkocsi vételi ára sorozatgyártás esetén csak néhány millió forinttal haladná meg egy hasonló diesel jármű árát. Az első hazai elektromos kukásautót a szélesebb szakmai közönség október 9-én, a DE műszaki karának szakmai napján ismerheti meg.



További cikkek a témakörből
Csak a gazdagok lettek gazdagabbak
2014-09-08 - 16:37:13
Az MNB adatai szerint egyre hízik a magyarok pénztárcája. A szó szoros értelmében azonban ez csak a társadalom krémjére igaz. Közben 3 millió ember nyomorog.
A Citi Magyarország bezárja a miskolci, a győri és a debreceni fiókját
2014-09-09 - 08:59:41
Egyre több ügyfelük intézi ugyanis pénzügyeit digitális csatornákon keresztül
Idén is megrendezik az európai autómentes napot
2014-09-08 - 09:45:14
Az autómentes hét keretében már másodjára rendezik meg Tour de Debrecent
Egy hetük van a szülőknek, hogy kitöltsék a nyilatkozatot az oltáshoz
2014-09-08 - 09:44:11
Idén ugyanis majdnem 47 ezer hetedik osztályos lány kaphatja meg ingyenesen a méhnyakrák elleni védőoltást

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu