Többnapos elzárást kaptak a verekedő közmunkások2014-09-03 - 17:42:48
A Debreceni Járási Ügyészség gyorsított
eljárásban garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította a két büntetett
előéletű gyanúsítottat, akiket a Debreceni Járásbíróság jogerősen 15, illetve
25 nap elzárásra ítélt - tájékoztatott a hajdú-bihari főügyész.
Zavarta
a reggeliző közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, ezért megverték. A két garázdát jogerősen 15, illetve 25 nap
elzárásra ítélte a bíróság - közölte a hajdú-bihari főügyész. Jónáné Pocsai Edit elmondta: a halápi
erdészet Újléta melletti erdejében két közmunkás szóváltásba keveredett egyik
társukkal, aki - miközben ők reggeliztek -, munkához készülődve kapát kezdett
élezni. Ez zavarta az étkezőket, ezért
felszólították a sértettet, hogy hagyja abba az élezést. Ennek ő nem tett
eleget, mire előbb az egyik, majd a másik reggeliző is ököllel arcon ütötte a
dolgozni akaró férfit, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül
gyógyuló sérülést szenvedett. A Debreceni Járási Ügyészség gyorsított
eljárásban garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította a két büntetett
előéletű gyanúsítottat, akiket a Debreceni Járásbíróság jogerősen 15, illetve
25 nap elzárásra ítélt - tájékoztatott a hajdú-bihari főügyész.
| Kilenc év után költözik a Lovardából a Campus Party 2014-09-03 - 17:48:43Még
az idén elköltözik a Kassai útról a Campus Party, a kilencedik éve nagy
sikerrel működő egyetemi buli ugyanis nagyobb teret és jobb hangzást kíván.
Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője
szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a Lovarda tartószerkeztét nem lehet
befedni, így a tökéletes hangszigetelés nem megoldott.
| | Egységes üzemeltető társaság a MÁV-nál 2014-09-04 - 11:15:35Debrecenben
rendezik a MÁV és Közlekedéstudományi Egyesület három napos debreceni
pályafenntartási konferenciáját
| | A Dalkia Energia veszi meg az E.ON debreceni és nyíregyházi erőműveit 2014-09-03 - 17:31:21A debreceni erőmű mintegy 31 500 lakossági
és 2200 egyéb fogyasztó számára termeli a távhőt, illetve egy ipari ügyfél
számára technológiai hőt is szolgáltat. A megvásárolt berendezések
hőenergia-teljesítménye 430, villamosenergia-teljesítménye pedig 102 megawatt.
| | Jubileumi tanévnyitót tart a Debreceni Egyetem vasárnap 2014-09-03 - 11:32:09Az ünnepséget a köztévé élőben közvetíti
|
|
|