Elkezdődött az Ady park megújítása
2014-09-02 - 17:13:46

A tervek szerint lehetőség lesz arra is, hogy a későbbiek folyamán a Dósa Nádor térről és a Sas utcára közvetlen bejárás legyen a parkba- mondta el Rádiónknak Papp László alpolgármester…

A most kezdődő munkálatoknak az a célja, hogy az Ady park egy, a mostaninál sokkal intenzívebb tér legyen, hogy a visszafogott használhatóságú, kissé zárt tér helyére egy igazi nagyvárosi közösségi tér jöjjön létre. A tervek szerint lehetőség lesz arra is, hogy a későbbiek folyamán a Dósa Nádor térről és a Sas utcára közvetlen bejárás legyen a parkba- mondta el Rádiónknak Papp László alpolgármester…

A munkálatok befejezését a jövő év március végére tervezik.A területet gépjárművel, valamint a hozzá csatlakozó ingatlanokat csak külön engedéllyel lehet majd igénybe venni, az Ady park és a Csokonai Színház melletti két terület a terv szerint gyalogos pihenő övezetté alakul.A kivitelezés ideje alatt folyamatosan biztosított lesz az építési területről megközelíthető lakóingatlanok, kereskedelmi egységek, a színház és a gimnázium zavartalan működése, biztonságos megközelíthetősége, illetve az építési területen keresztülhaladó, irányított gyalogos forgalom.



További cikkek a témakörből
Százával jelentkeztek tartalékosok a Bocskai-dandárhoz alapkiképzésre
2014-09-03 - 11:28:07
A felkészítést követően ők katonai szolgálatra behívhatóak lesznek
Ma is vízhiányra lehet számítani
2014-09-03 - 11:30:02
Ma este 10-től hajnal négyig lehet vízhiány
Idén is folytatódik az iskolagyümölcs-program
2014-09-02 - 09:19:08
Több mint 45 millió adag gyümölcsöt és százszázalékos gyümölcslevet osztanak szét a diákok között
Újabb aszfaltozási munkálatok kezdődtek a Piac utcán
2014-09-02 - 09:17:06
Az aszfaltozás előreláthatólag a hétvégére befejeződik

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu