Úszó Eb - Negyedikek a magyarok az 5 km-es csapatversenyben
2014-08-16 - 17:16:30

 Negyedik lett a Risztov Éva, Gyurta Gergely, Rákos Patrik alkotta magyar együttes az 5 kilométeres csapatversenyben a Berlinben zajló úszó Európa-bajnokság mai napján. A magyar szövetség beszámolója szerint a versenyzők a nyíltvizi úszásban elenyészőnek számító, 1.2 másodperces különbséggel csúsztak le a dobogóról.

 A csapatversenyben egy percenként indították a triókat, a magyarok másodikként rajtoltak a kilenc együttest felvonultató mezőnyben, s a féltávnál elhelyezett ellenőrző pontnál utolérték az oroszokat, de az akkor harmadik németektől 14 másodperccel elmaradva az ötödik helyen álltak.
    A második 2500 méteren aztán remekül teljesített a magyar csapat, csak a győztes holland együttes úszott hozzájuk hasonló időt ezen a résztávon, a németek azonban meg tudtak tartani 1.2 másodpercet az előnyükből, így az övéké lett a bronzérem. A második helyen a görögök zártak.
    "Úgy gondolom, hogy ha komolyan akarjuk venni ezt a versenyt - és a mai nap igazolta, hogy érdemes nagyon komolyan venni -, akkor előre ki kell jelölni a három embert, akinek év közben többször is együtt kell gyakorolni, és akkor talán nem maradunk le ilyen kicsivel az éremről" - értékelt a szövetség beszámolójában az olimpiai bajnok Risztov Éva, aki szerdán a 10 km-es egyéni versenyben ezüstérmes volt.



További cikkek a témakörből
Folytatódik a Karneváli Hét programsorozata
2014-08-18 - 08:12:33
Az egyik helyszín a Baltazár Dezső tér 
Szeretik a hétfő reggelt..kik lehetnek azok?
2014-08-18 - 08:15:55
Sőt, minden reggelt imádnak...
Kényszerkaszálás: a tulaj fizeti
2014-08-15 - 16:48:42
A bírságon felül a kényszerkaszáltatás árát is meg kell fizetniük azoknak, akik nem vágják le a parlagfüvet a birtokukon 
A lakosság segítségét kéri a Debreceni Rendőrkapitányság
2014-08-15 - 16:47:26
Jelentkezzenek az 457-040-es, vagy a 112-es telefonszámok valamelyikén

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu