Zárolták egy Szabolcs megyei alapítványi iskola vagyonát2014-08-05 - 10:24:09
Nem
szokványos házkutatásra került sor egy szabolcsi iskolában, ahová a gyanú
szerint „papíron” olyan diákok is jártak, akik valójában nem vettek részt a
képzésen. A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió
forintnyi állami támogatásban részesült.
Nem
szokványos házkutatásra került sor egy szabolcsi iskolában, ahová a gyanú
szerint „papíron” olyan diákok is jártak, akik valójában nem vettek részt a
képzésen. A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió
forintnyi állami támogatásban részesült. A NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói 2009-re
visszamenőleg vizsgálták a szabolcsi településen működő alapítványi iskola
tevékenységét. Az iskola a Magyar Államkincstártól éveken keresztül igényelt és
kapott állami támogatást olyan tanulók után, akiknek egy része soha nem járt az
oktatási intézménybe, másik részük pedig jóval túllépte a megengedett hiányzási
keretet. A pénzügyi nyomozók minderről a helyszíni
szemle során is meggyőződhettek, ugyanis volt olyan osztályterem, ahol
mindössze egy nebuló koptatta a padokat az osztálynaplóban szereplő átlagos
létszám ellenére. A bizonyításhoz szükséges okiratok
beszerzését követően zárolták az iskolának és az intézmény vezetőinek vagyonát
32 millió forint értékben. Az ügyben eddig három nőt hallgattak ki
gyanúsítottként jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt.
| Európa kapujában a Loki 2014-08-05 - 10:26:24Csak
egyetlen mérkőzés, a BATE Boriszov elleni mai visszavágó választja el a magyar
bajnok Debrecen labdarúgócsapatát attól, hogy 2010 után ismét biztosítsa helyét
egy nemzetközi kupasorozat főtáblás küzdelmeiben.
| | Több mint 300 kiállító az idei debreceni Farmer Expón 2014-08-05 - 14:50:56Több mint 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit és szolgáltatásait az idei debreceni mezőgazdasági-, kertészeti és élelmiszeripari szakkiállításon, a 23. Farmer Expón - mondta a kiállítást szervező V-Trade Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
| | Már három háborús válság köti le az európai diplomáciát 2014-08-05 - 10:22:14Míg két évvel ezelőtt a pénzügyi válság, az
idén a példátlanul feszült nemzetközi helyzet okozta azt, hogy nincs nyári
szünet az európai szervezetek székházaiban.Az Európai Unió vezetői éles hangon ítélték el az erőszakot Gázában, próbálnak közvetíteni az ukrajnai konfliktusban, és megakadályozni, hogy ismét nyílt háború törjön ki Örményország és Azerbajdzsán között.
| | Nyíregyházán lesz az 52. Közgazdász Vándorgyűlés 2014-08-04 - 15:34:33 A konferenciát a Tíz év az Európai Unióban:
az elkötelezettség és a nyitottság szerepe a gazdasági növekedésben címmel
tartják szeptember 4. és 6.
között. A
vándorgyűlésre mintegy félezer hazai és határon túli magyar közgazdászt
várnak.
|
|
|