Kultúrát közvetít a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny
2014-08-01 - 08:13:05

A hét végéig tartó Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusversenyen és Folklór Fesztiválon két kontinens 14 kórusa, csaknem 500 kórista vesz részt.

A kóruséneklés kultúraközvetítés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára tegnap este Debrecenben, a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és Folklór Fesztivál megnyitóján. Hoppál Péter kifejtette: a kóruséneklés kultúraközvetítés is egyben, és mint a sokszínű kultúra része, értéket, hagyományt és tudást örökít át. A politikus a kóruséneklés közösségformáló erejéről is beszélt. A Kölcsey Központ színháztermében tartott megnyitón az államtitkár kiemelte, hogy a Gulyás György karnagy által 53 éve útjára indított verseny világhírnevet vívott ki magának. Mint mondta, Debrecenben mélyen gyökerező hagyománya van az együtténeklésnek. "A magyar és nemzetközi kórusok megmérettetésével komoly feladatra vállalkoznak a szervezők" - fogalmazott az államtitkár, aki a kórusversenyhez fűződő személyes kötődését is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint felidézte, gyermekkorában a kórusversenyen résztvevőként kapott élmények megerősítették elköteleződését a kórusművészet iránt, és a karnagyi pályát választotta. Hoppál Péter nemes versengést kívánt a résztvevőknek, akiket egyúttal meghívott a kontinens legnagyobb kórusversenyére, az Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozóra, amelyet 2015-ben Pécsett rendeznek meg. A hét végéig tartó Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusversenyen és Folklór Fesztiválon két kontinens 14 kórusa, csaknem 500 kórista vesz részt.



További cikkek a témakörből
Jól kezdődött az U16-os női kosárlabda A-divíziós Európa-bajnokság
2014-08-01 - 10:16:33
A magyar női 16 éven aluli kosár válogatott az első mérkőzésén 44-33-ra verte Szerbiát.
Végre itt van Bogi várva várt új dala….
2014-08-01 - 10:51:04
A Feels So Right ismét tükrözi a fiatal lány vidám zenei világát. Az énekesnő azt ígéri, hogy az iskolakezdésig megjelenik a bemutatkozó albuma, amely hűen tükrözi majd a pozitív személyiségét.
Még váratnak magukra a keleti országrész kaszinói
2014-08-01 - 08:07:10
Még várniuk kell a debreceni és a nyíregyházi fogadóknak, ugyanis még engedélyt sem kértek a NAV-tól az új kaszinók működtetéséhez.
Folytatódik a burkolatfelújítás a belvárosban
2014-07-31 - 15:11:09
De vajon meddig tartanak a munkálatok? 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu