Üzemeltethetők a régi pénztárgépek
2014-07-02 - 15:30:58

A hagyományos pénztárgépek üzemeltetésénél továbbra is a pénztárgép-rendelet átmeneti rendelkezéseiben foglaltak az irányadóak, így az ebben meghatározott feltételek teljesítése mellett a hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők - áll az adóhatóság közleményében

A hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők, a pénztárgép-rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.  Az adóhatóság közleményében ismertette: a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló NGM rendelet június 1-jén hatályba lépett.Ennek értelmében a pénztárgéppel kiállított nyugta adóigazgatási azonosítására való alkalmasságának feltétele, hogy a kassza megfeleljen a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló gépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló rendeletben meghatározott feltételeknek.Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hagyományos pénztárgép július 1-jétől nem üzemeltethető, illetve a hagyományos pénztárgéppel kiállított nyugta adóigazgatási azonosításra nem alkalmas - hívta fel a figyelmet a NAV.A hagyományos pénztárgépek üzemeltetésénél továbbra is a pénztárgép-rendelet átmeneti rendelkezéseiben foglaltak az irányadóak, így az ebben meghatározott feltételek teljesítése mellett a hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők - áll az adóhatóság közleményében



További cikkek a témakörből
Elkezdődött a parlagfű szezon: minden harmadik ember megszenvedi
2014-07-02 - 15:32:11
Nemzetközi statisztikai adatok szerint Magyarországon a lakosság 30 százalékának van valamilyen allergiás megbetegedése. Makk László, a szegedi tüdőgondozó intézet vezetője elmondta, a virágpor-allergiások 60 százaléka érzékeny a parlagfűre. Elhanyagolt esetben az allergiás náthában szenvedők 25-30 százaléka lehet allergiás asztmás. Ebben az esetben már alsólégúti tünetek – fulladás, köhögés, nehéz légzés, mellkasi feszülés – léphetnek fel.
Benyújtották a devizahitelek elévüléséről szóló módosító indítványt
2014-07-02 - 17:07:25
Az indokolás szerint, amíg a felek bármelyikének a kölcsönszerződésből követelése vagy ellenkövetelése keletkezhet a másik féllel szemben, addig nem kezdődhet meg a követelések elévülése.
A bankszövetség fenntartja, az árfolyamrés alkalmazása jogszerű
2014-07-02 - 10:21:41
A bankok a bírósági perekre rendelkezésre álló határidők meghosszabbítását kérték a jogalkotóktól
Jelentősebb fennakadások nélkül indult el a parkolási rendszer
2014-07-02 - 10:20:49
Tegnap délig az új rendszerben több mint 20 ezer sikeres mobilparkolási tranzakciót indítottak

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu