Előadást tartanak az energiafüggőségről
2014-05-14 - 10:20:04

A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán 16 órától

Előadást tartanak az energiafüggőségről. Életünk minden területét átszövi az energia használata, legyen az táplálkozás, munka, tanulás, közlekedés, vagy szórakozás. A Kerpely Kálmán Szakkollégium mai rendezvényén az érdeklődők megtudhatják, mit jelent pontosan az energiafüggőség, kiket érint, és milyen veszélyeket, káros mellékhatásokat hordoz magában. A témában Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója tart előadást a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán 16 órától.



További cikkek a témakörből
Ma van a család nemzetközi napja
2014-05-15 - 10:21:31
Magyarországon is érzékelhető az a nemzetközi folyamat, amelynek hatására az önálló családalapítás későbbre tolódik
Egyre tudatosabb vásárlók a fiatalok
2014-05-15 - 10:25:50
A diákok közül 64 százalék rendszeresen szokott boltba járni 
Turnézik a 25 éves Tankcsapda és őszre új lemezt készít
2014-05-13 - 17:51:58
Az őszre ígért új stúdióanyag első kislemeze, a Köpök rátok című dal, illetve a hozzá készült klip is ma debütált, a turné szombaton indul a Hungaroringen és szeptember 13-án zárul a Budapest Parkban. Nálunk július 26- án a Campus Fesztiválon lépnek fel.
Fellélegezhetnek a debreceni allergiások
2014-05-13 - 17:49:19
Jelenleg a penészgomba, a későn virágzó fák és az egész nyáron virágzó füvek okoznak problémát a túlérzékenyeknek, de hamarosan indul az útifű szezon és a júliusban virágzó parlagfű is hamarabb szórhatja pollenjeit, amennyiben marad a száraz időjárás.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu