Nemzetközi Fazekas Fesztivál lesz a hétvégén
2014-05-12 - 15:37:19

Május 17-én szakmai kerekasztal beszélgetés lesz, a fazekasság népszerűsítésére pedig a Fórum előtt rendeznek vásárt, ahol nem csak a pályaművek beküldőivel, hanem lengyel vagy erdélyi mesterekkel is találkozhatnak az érdeklődők. Bemutatók, vetélkedők, játszóház színesítik a programot, de lesz néptánc és népi hangszerek is megszólalnak.

Közel 30 kiállítóval várja látogatóit a nyolcadik Nemzetközi Fazekasfesztivál a hétvégén a Fórum előtt; a programot újdonságként néptánc és népzene is kiegészíti.A fesztiválhoz kapcsolódó pályázat témája ezúttal a közös alkotás volt: a műhelyek, családok, alkotó közösségek együtt hozzák létre a versenyműveket, azokon egységesen mutatkozzon meg a csoport motívuma, színvilága, technikája – ismertette Hubert Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke mai sajtótájékoztatóján. Május 17-én szakmai kerekasztal beszélgetés lesz, a fazekasság népszerűsítésére pedig a Fórum előtt rendeznek vásárt, ahol nem csak a pályaművek beküldőivel, hanem lengyel vagy erdélyi mesterekkel is találkozhatnak az érdeklődők. Bemutatók, vetélkedők, játszóház színesítik a programot, de lesz néptánc és népi hangszerek is megszólalnak. A vakok és gyengénlátók egy külön standon próbálhatják ki az agyagozást, illetve hogy a fazekasok versenyén adott mennyiségű anyagból minél nagyobb átmérőjű edényt kell majd készíteni.



További cikkek a témakörből
Négy kaszinó nyithat még az idén az új szerződések alapján
2014-05-12 - 18:09:05
Kelet-Magyarországon jelenleg egy kaszinó sem működik. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely - áll az NGM válaszában.
Debrecenbe látogat a Szaudi Magyar Üzleti Tanács társelnöke
2014-05-13 - 09:29:05
A Szaudi-Magyar Üzleti Tanács elnöke a két országot érintő üzleti kapcsolatok fejlesztése érdekében folytat tárgyalásokat
Elfogták a sárándi emberölés gyanúsítottját
2014-05-12 - 15:33:53
A körözött sárándi férfit lakossági bejelentést követően ma délelőtt fogták el az egyik debreceni egészségügyi intézményben. A férfit a megyei rendőr-főkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, emellett kezdeményeztékj előzetes letartóztatását is.
Jég esett Debrecenben
2014-05-12 - 15:30:10
Ma kora délután az északkeleti megyékben zivatarok pattantak ki, Debrecenben jég is esett.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu