Nyilvánosan rendezik meg Megyei elsősegélynyújtó versenyt
2014-05-07 - 10:17:22

Az első helyezettek továbbjutnak az országos fordulóra

Nyilvánosan rendezi meg Megyei elsősegélynyújtó versenyét a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete holnap Hajdúböszörmény főterén. Öt balesetet szimulálnak, ez lesz a verseny próbatétele, amelyekben élethű műsebeket, rosszullétes és sérült betegeket kell ellátniuk az ötfős csapatoknak. Általános-, középiskolások és felnőttek mérik össze tudásukat. A versennyel párhuzamosan fut több program is: 9 és 14 óra között véradásra várják a segítő szándékú embereket a Sillye Gábor Művelődési Központban, ahol hallásvizsgálaton vehetnek részt bárki. Ezután egy meglepetés várja a nézőket. Mentőhelikopter landol 15 órakor a Kossuth és Jókai utca kereszteződésében. A szakemberek súlyos balesethez érkeznek, és belépnek az életmentésben már aktívan résztvevő mentősök, tűzoltók, rendőrség munkájába: a hatásos jelenet egy nagy, életszerű bemutató része lesz. A programok 14 óráig tartanak, ekkor hirdetik ki a megyei verseny nyerteseit. Az első helyezettek továbbjutnak az országos fordulóra. 



További cikkek a témakörből
Új helyszínen lesz a holnapi bringás reggeli
2014-05-07 - 10:30:37
A Föld napján elindult a Bringázz a munkába! idei tavaszi kampánya
Rohamosan fogynak a jegyek az Újpest elleni meccsre
2014-05-07 - 10:32:17
A szombati találkozóra a szervező tájékoztatása szerint már csak 4000 jegy maradt
Hét kaszinó üzemeltetésére adtak ki engedélyt
2014-05-07 - 10:16:43
Összesen öt - budapesti, illetve Pest megyei -, valamint egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére kötöttek koncessziós szerződést
Újszerűen ünnepli idén a Vöröskereszt világnapját a megyei szervezet
2014-05-06 - 17:29:41
Ennek keretében csütörtökön mentőhelikopter landol 15.00 órakor a Kossuth és Jókai utca kereszteződésében. A szakemberek súlyos balesethez érkeznek, és belépnek az életmentésben már aktívan résztvevő mentősök, tűzoltók, rendőrség munkájába: a hatásos jelenet egy nagy, életszerű bemutató része, amellyel szervezője, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete az elsősegélynyújtás életmentő szerepére, a baleset-elkerülésre hívja fel a figyelmet, és lezárja a 43. megyei elsősegélynyújtó versenyét.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu