Kállay-Saunders Andrásnak esélye van arra, hogy a döntőbe jusson
2014-05-06 - 17:10:22

A zsűris főpróbán a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András utolsóként lépett színpadra, egyszerű fekete pólóban. A Running előadása során a kifutóra is kisprintelt, a háttérvetítés alapját a tűzvörös fények képezték, a dal komoly mondanivalója, a gyerekek elleni erőszak témája a legvégén csúcsosodott ki: a dramaturgia szerint az énekes védte meg a táncoslányt, Likovics Alexandrát a másik táncostól, Nagy Tibortól.

Kállay-Saunders Andrásnak elég nagy az esélye arra, hogy döntőbe jusson. Ezt írja Tóth Vera is Facebook oldalán, miután tegnap ő is végignézte az elődöntő első főpróbáját.Az énekesnő szerint messze András a legjobb az Eurovíziós dalfesztivál indulói közül. A nemzetközi sajtó is imádja a magyar versenyzőt. A főpróbán a zsűrik teljes titoktartás mellett pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai. A zsűris főpróbán a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András utolsóként lépett színpadra, egyszerű fekete pólóban. A Running előadása során a kifutóra is kisprintelt, a háttérvetítés alapját a tűzvörös fények képezték, a dal komoly mondanivalója, a gyerekek elleni erőszak témája a legvégén csúcsosodott ki: a dramaturgia szerint az énekes védte meg a táncoslányt, Likovics Alexandrát a másik táncostól, Nagy Tibortól. Az elődöntőket, valamint a szombati döntőt a köztévé élőben közvetíti.A Magyarországot képviselő versenyző utolsóként, 16-ikként adja elő ma este Running című dalát.



További cikkek a témakörből
Újszerűen ünnepli idén a Vöröskereszt világnapját a megyei szervezet
2014-05-06 - 17:29:41
Ennek keretében csütörtökön mentőhelikopter landol 15.00 órakor a Kossuth és Jókai utca kereszteződésében. A szakemberek súlyos balesethez érkeznek, és belépnek az életmentésben már aktívan résztvevő mentősök, tűzoltók, rendőrség munkájába: a hatásos jelenet egy nagy, életszerű bemutató része, amellyel szervezője, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete az elsősegélynyújtás életmentő szerepére, a baleset-elkerülésre hívja fel a figyelmet, és lezárja a 43. megyei elsősegélynyújtó versenyét.
Hét kaszinó üzemeltetésére adtak ki engedélyt
2014-05-07 - 10:16:43
Összesen öt - budapesti, illetve Pest megyei -, valamint egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére kötöttek koncessziós szerződést
Debrecen szeretné megszerezni Halmosi Pétert
2014-05-06 - 16:48:08
A szombathelyi Haladáshoz június 30-ig köti a szerződése. Halmosi korábban 2003 és 2007 között már szerepelt a DVSC-ben, kétszer bajnoki címet is nyert a Lokival. A válogatottban eddig 35 fellépése volt. 
Népszerű az apás szülés a Klinikán
2014-05-06 - 16:07:37
A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika könyvtárában május 7-én 9 órakor Póka Róbert klinikaigazgató megnyitójával kezdődik az előadássorozat.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu