Nem okozott különösebb nehézséget a magyar írásbeli
2014-05-05 - 17:48:55

Aranyi Imre, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója elmondta, eddigi tapasztalatai szerint a diákoknak nem jelentett különösebb nehézséget a feladatok megoldása, megelégedéssel nyugtázták a mai magyar írásbeli tételeket. Az írásbeli típusát tekintve alapvetően erre számítottak a tanulók.

Középszinten Márai Sándor Füveskönyvének idézete, Berzsenyi Dániel Életfilozófia és Arany János Visszatekintés című művének összehasonlítása, míg emelt szinten Pilinszky János Egy arckép alá című elemzése szerepelt a feladatok között az idei magyar írásbeli érettségin a köznevelési államtitkárság összefoglalója szerint. Nem okozott különösebb nehézséget az idei magyar írásbeli érettségi a diákoknak, néhány tételt gondolkodtatónak, a szövegértéses feladatot kifejezetten könnyűnek tartották az MTI körképe szerint. Aranyi Imre, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója elmondta, eddigi tapasztalatai szerint a diákoknak nem jelentett különösebb nehézséget a feladatok megoldása, megelégedéssel nyugtázták a mai magyar írásbeli tételeket. Az írásbeli típusát tekintve alapvetően erre számítottak a tanulók - mondta Aranyi Imre, hozzátéve, a három választható szövegalkotási feladatlap közül általában nagyjából egyenlő arányban választanak az érettségizők. Az érettségik holnap reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak, szerdán a történelem, csütörtökön az angol, pénteken a német írásbelik következnek.



További cikkek a témakörből
Ellenőrzések lesznek kedden a vasúti átjárókban
2014-05-05 - 17:52:39
Debrecenben várhatóan a Vértesi sorompónál és a Sámsoni úti vasúti átjáróban a reggeli és a délutáni órákban lesznek ellenőrzések.
Közúti ellenőrzések lesznek a vasúti átjáróknál kedden
2014-05-06 - 08:50:25
Debrecenben várhatóan a Vértesi sorompónál és a Sámsoni úti vasúti átjáróban lesznek ellenőrzések a reggeli és a délutáni órákban
Május 10-én választhatják meg a kormányfőt
2014-05-05 - 17:33:43
Ismét Kövér Lászlót javasolja az Országgyűlés elnökének a Fidesz és a KDNP. A frakciószövetség ülést is vezető alelnöknek Lezsák Sándort és Jakab Istvánt javasolja, míg a törvényhozási bizottság elnökének és egyben a parlament törvényhozásért felelős alelnökének Gulyás Gergelyt jelöli.
Nem lesz ügyfélfogadás szombaton a Debreceni Polgármesteri Hivatalban
2014-05-05 - 17:27:38
Az Új Városháza épületében található Debreceni Járási Hivatal Okmányirodai Osztálya viszont ezen a napon fogadja az ügyfeleket.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu