Vádat emeltek a kaszás ellen
2014-04-06 - 09:55:47

Kaszával a kezében ment vissza az ünnepségre az a konyári férfi, aki ellen a rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A nyomozás adatai szerint 2014. február 11-én délután Konyáron, egy családi rendezvényen a terhelt vitatkozni kezdett egy férfival és annak családjával, majd dulakodtak egymással. A vendégek kitessékelték az udvarról a gyanúsítottat, aki később egy kaszával a kezében ment vissza az ünnepségre, amivel megfenyegette a házigazdát. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a Készenléti Rendőrség járőreivel közösen a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak meg, melynek eredményeként elfogták és a Derecskei Rendőrőrsre előállították a 20 éves R. A.-t, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrse a helyi lakossal szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatott nyomozást befejezte és keletkezett iratokat szerdán vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.(police.hu)



További cikkek a témakörből
Mindegyik hajdú-bihari választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei győztek
2014-04-07 - 06:12:40
Megyei eredmények
Orbán Viktor: a választók két dologra mondtak nemet
2014-04-07 - 08:51:15
...a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre
Helyreállt a forgalom a Tiszafüred-Debrecen vasútvonalon
2014-04-05 - 17:34:17
- Megindult a vasúti forgalom a Tiszafüred-Debrecen vonalon, ahol kora reggel gázolás miatt nem jártak a vonatok. Késésekre azonban még számítani kellett, - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t ma reggel.
Többmilliárdos vagyonelkobzás sikkasztás miatt
2014-04-05 - 17:23:50
- Műtrágya-nagykereskedőket ítélt 8 év, illetve 7 év börtönbüntetésre és személyenként mintegy 3,4 milliárd forint vagyonelkobzásra a Debreceni Törvényszék Balláné Szentpáli Edit vezette tanácsa pénteken - közölte a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu