A jövő bajnokai úsznak a hétvégén a Debreceni Sportuszodában
2014-04-04 - 11:19:35

A szombaton fél 10- kor kezdődő eseményen a gyerekek találkozhatnak legendáinkkal, többek között Darnyi Tamás és Czene Attila olimpiai bajnokokkal. Sőt Czene Attila édesanyja, Dr. Czene Valéria is Debrecenbe érkezik azért, hogy egy kávé mellett szülői élményeiről, tapasztalatairól meséljen a meghívott édesanyáknak és édesapáknak.

„A Jövő Bajnokai” úszó sportágfejlesztési program kiemelt helyszíne lesz szombaton az Észak-alföldi Régió, azon belül is a Debreceni Sportuszoda. A régió kiválasztott tehetségei ezen a napon - amellett, hogy versenyen mérik össze tudásukat- különleges programokon vehetnek részt. Úszólegendákkal tempózhatnak, sőt részesei lehetnek a Magyar Úszó Szövetség országos televíziós közvetítésének is.A szombati versenynapon patrónusok és partneredzők mellett a MÚSZ vezetői is tiszteletüket teszik. A tervek szerint ellátogat a Sportuszodába Dr. Szabó Tünde, főtitkár, Kiss László szövetségi kapitány, Dr. Tóth Ákos szakmai alelnök, Orendi Mihály általános alelnök és természetesen személyesen köszönti a régió 29 reménységét Gyárfás Tamás elnök is. A sportvezető hangsúlyozta, szeretnék, hogy a gyerekek, az edzők és a szülők érezzék, hogy a szövetségnél mindenkire figyelnek, mindenkinek fontos a teljesítménye, és örülnek a legkisebb javulásnak is. A holnap fél 10- kor kezdődő eseményen a gyerekek találkozhatnak legendáinkkal, többek között Darnyi Tamás és Czene Attila olimpiai bajnokokkal. Sőt Czene Attila édesanyja, Dr. Czene Valéria is Debrecenbe érkezik azért, hogy egy kávé mellett szülői élményeiről, tapasztalatairól meséljen a meghívott édesanyáknak és édesapáknak.



További cikkek a témakörből
Diákok, figyelem!
2014-04-04 - 13:20:31
Kétnapos képzést tartanak Debrecenben a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsgaközpontjában a tavaszi szünetben
Idén is lesz Kortárstánc Minifesztivál a MODEM-ben
2014-04-04 - 13:21:09
A keleti országrészben ritkán látható műfaj négy remekművét választották ki a sorozathoz
Május elsején avatják az új Nagyerdei Stadiont Debrecenben
2014-04-04 - 08:13:57
Ha sikerrel veszi a Debrecen a Videoton elleni elődöntőt, akkor a Ligakupa fináléjának hazai mérkőzését is az új stadionban tartják. Ezekre az összecsapásokra április 8-án kezdik árusítani a jegyeket és bérleteket, és akiknek bérletük van az Oláh Gábor utcai stadionba, csak regisztrálniuk kell- mondja Kósa Lajos…
A rendőrök is futottak
2014-04-03 - 10:21:49
Tegnap volt az autizmus világnapja

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu