Rézkori gödörsírt tártak fel Hajdúnánás határában2014-03-25 - 17:30:56
Késő
rézkori gödörsírt tártak fel a régészek tavaly nyáron Hajdúnánás határában, egy
valamikori kurgán (más nevén kunhalom) alatt, a Visegrádi Alap támogatásával
létrejött nemzetközi program részeként szervezett ásatásban. Késő
rézkori gödörsírt tártak fel a régészek tavaly nyáron Hajdúnánás határában, egy
valamikori kurgán (más nevén kunhalom) alatt, a Visegrádi Alap támogatásával
létrejött nemzetközi program részeként szervezett ásatásban - hangzott el a
kutatási projekt záró rendezvényén kedden a debreceni Déri Múzeumban. Ennek
az úgynevezett Jamnaja-kultúrának a beszivárgása hozta magával a
Kárpát-medencébe a bronzöntés hagyományát, amely innen továbbterjedve egész
Nyugat-Európában meghonosodott, ezzel az egész térség fejlődési irányát
meghatározta - hangsúlyozta Dani János, a debreceni Déri Múzeum régészeti
tárának vezetője és Kulcsár Gabriella, az MTA BTK Régészeti Intézetének
tudományos főmunkatársa a projektzáró alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A projekt célja az volt, hogy vizsgálják a
Krisztus előtti 4. évezred végén, 3. évezred első felében a kelet-európai,
úgynevezett sztyeppe öv területén kialakult nomadizáló, nagyállattartó
Jamnaja-kultúra legnyugatabbi európai elterjedési területét. Vizsgálták a
projektben résztvevők Európa legkorábbi nomádjainak, anyagi kultúrájuknak,
életmódjuknak, az egykori környezetre és a kontinens további történetére
gyakorolt hatásait - mondták el a szakemberek. Minderre a sajátos temetkezési szokásuk
eredményeként emelt kurgánok feltárásával, sokrétű tudományos vizsgálatával
remélt választ kapni a kutatás - jegyezte meg Dani János. Hozzátette: az alapgondolat szerint
ráadásul nem a magas, még nem bolygatott halmok feltárására, hanem az idők
során elpusztult (elhordott), de geofizikai kutatási módszerrel azonosítható
helyű egykori halmok alaptemetkezéseinek feltárása volta céljuk. A szakemberek választása a Hajdúnánás
határában lévő úgynevezett Zagolya-legelő területére esett, ahol két egykori
halomtemetkezés (egy római császárkori és egy őskori) feltárására nyílt lehetőség
múlt év augusztus 19. és szeptember 6. között. A kutatást nyári iskola keretein
belül a projektben résztvevő 5 nemzet 9 egyetemistája és az azt vezető régészek
végezték - közölték a sajtótájékoztatón.
|
|