Állatkerti szezonnyitó lesz szombaton2014-03-19 - 10:17:46
A debreceni Állat- és Növénykert, illetve a
Vidámpark is több újdonsággal készül a szezonnyitóra
A
Magyar Állatkertek Szövetsége idén első alkalommal, de hagyományteremtő
szándékkal közös „Állatkerti Szezonnyitót” szervez a hazai parkokban a tavasz
első szombatjára. A március 22-ei programhoz a Nagyerdei Kultúrpark is
csatlakozik. Ezen a napon minden intézmény ízelítőt ad abból, mivel várja ebben
az idényben a látogatókat. A debreceni Állat- és Növénykert, illetve a
Vidámpark is több újdonsággal készül a szezonnyitóra. Az
egyik legjelentősebb változás, hogy áprilistól egységes bejárata lesz az évek
óta összevonva működő két területnek. Vagyis a Szezonnyitó jelképesen Kapunyitó
is lesz. A látogatók ezentúl egy bejáraton keresztül, a Vidámparki kapun át juthatnak
be. Most szombaton nyit a Trópusi Ház is. Ott találkozhatnak például a
lajhárokkal, a karmos majmokkal és a tatuval. Az új szezonra megújul az Afrika
röpde is.
| Különleges felkérésnek tesz eleget a Belmondo zenekar Berettyóújfaluban 2014-03-19 - 17:45:27A zenekar egyik legismertebb számát, a rádiók
által leggyakrabban játszott „Lesz volt van” című slágert bolondítják meg, és
megmutatják, hogyan szólt volna ez a dal, ha ötven, harminc vagy húsz évvel
ezelőtt született volna az akkoriban divatos módon – mondta Rádiónknak Czutor
Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere…
| | Közösen járőröznek polgárőrök, rendőrök és vadászok Debrecen kertségi területein 2014-03-19 - 17:48:44A gépkocsis járőrözésen túl a jövőben közös
lovas járőrözésre is sor kerülhet Hajdú-Bihar megyében. A rendőrség lovas
járőrei jelenleg Mikepércs, Sáránd, Létavértes és Kokad térségben ellenőrzik
rendszeresen a határt, és a jövőben szívesen segítenek a polgárőrség lovas
járőreinek.
| | A Csodakutya Alapítvány családi napot tart most szombaton 2014-03-19 - 10:14:54A helyszín a Kishegyesi úti bevásárlóközpont
lesz
| | Térfigyelő kamerákkal szerelik fel a magyarországi halálutakat 2014-03-19 - 10:09:15Hajdú-Bihar megyében is több
szakasz balesetveszélyes, halálútnak főként a 471-est nevezik
|
|
|