Az MTA elnöke szerint átfogó intézkedésekre van szükség az oktatásban
2014-03-18 - 16:48:44

Annak a véleményének adott hangot, hogy tehetséges fiatalokat kell a pedagógus pályára vonzani, és ott meg is kell tartani őket, ugyanakkor túl soknak ítélete meg azt a 39 intézményt, ahol pedagógusokat képeznek, mert ez szerinte a minőség rovására megy.

A problémákat megoldó átfogó intézkedésekre van szükség az oktatásban, egyszeri beavatkozással ezek nem kezelhetők - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy keddi budapesti konferencián.    Pálinkás József A PISA-eredmények a felsőoktatás és a kutatás igényeinek tükrében című konferencia köszöntőjében kiemelte: kritikai érzékkel kell elemezni a tanulók szövegértési, matematikai és természettudományos feladatok megoldásánál legutóbb, 2012-ben mutatott, a három évvel korábbi felméréssel összevetve romló PISA-eredményeit. Mivel ezeknek a tanulói teljesítményeknek kulturális és társadalompolitikai jelentőségük van, le kell vonni a következtetéseket - mondta az Akadémia elnöke.    Hozzátette: nem lehet igényeket állítani a diákokkal szemben akkor, ha az elvárások nem az egyébként "sokkoló" PISA-eredményekkel való szembenézésen alapulnak.    Az MTA elnöke rámutatott: a kutatásban, a tudományban és az oktatásban integráló szemléletű tartalomra és módszertanra van szükség, mert a matematikai tudás nem választható el a humán alapoktól, illetve ez fordítva is igaz.    Az információk megszerzésének, valamint a kontextus megteremtésének hiánya mutatkozott meg a legutóbbi, 2012-es felmérésben, a természettudományok eredményeinek romlása mögött pedig a humán műveltség háttérbe szorulása is meghúzódik - jegyezte meg.    Pálinkás József szólt arról, hogy a magyar diákok körében a gyengén teljesítők aránya magasabb, mint a többi, a felmérésben részt vett országban, de a nagyon magas képességszintek tekintetében is sokkal alacsonyabbak a magyar mutatók. Hozzáfűzte: a tehetséges diákokat kihívások elé kell állítani, világos jövőképet kell adni számukra.    Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem tanára közölte: 2012-ben a korábbi felmérésekhez képest a gyengén teljesítő diákok aránya növekedett, a magyar közoktatás teljesítménye összességében romlott, így Magyarország jelenleg a fejlett és a fejletlen országok között helyezkedik el a rangsorban.    Felhívta a figyelmet arra: a szövegértés hiánya akadályozza a diákokat abban, hogy a matematikai szöveges feladatokat megoldják, a digitális szövegértés terén pedig az utolsók között vannak a magyar diákok.    Az egyetemi tanár kitért arra: a matematikai felmérésben egyértelműen az ázsiai országok vezetnek, e téren Európában Észtország és Lengyelország fejlődött látványosan. A vietnámiak "mérföldekre járnak" a magyar diákok előtt matematikában, ez a mutató pedig Kazahsztánban fejlődött a legdinamikusabban - mondta. Beszélt arról is, hogy Magyarországon 20 százalék a funkcionális analfabéták aránya a diákok között, a nagyon gyengén teljesítők aránya pedig 28 százalékra emelkedett a korábbi 23 százalékról, ugyanakkor növekszik az iskolát korán elhagyók száma. Emlékeztetett arra: az EU 40 százalékot tűzött ki célul a diplomások arányát illetően 2020-ra, de Magyarország csak 30 százalékot vállalt. A felmérésben részt vevő országok közül az utolsó előtti helyen állunk a tekintetben, hogy a tanulók átlagosan mennyi időt töltenek tanulással - tette hozzá Csapó Benő. Annak a véleményének adott hangot, hogy tehetséges fiatalokat kell a pedagógus pályára vonzani, és ott meg is kell tartani őket, ugyanakkor túl soknak ítélete meg azt a 39 intézményt, ahol pedagógusokat képeznek, mert ez szerinte a minőség rovására megy.

    A PISA-vizsgálat a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, a párizsi székhelyű OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg.



További cikkek a témakörből
Döntetlent játszott Debrecenben a Puskás Akadémia
2014-03-19 - 09:51:42
DVSC-TEVA - Puskás Akadémia 1-1 lett
Hétfőn kezdik meg az idei első halasítást a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség vizeiben
2014-03-19 - 09:54:17
Kezdeményezték az amur telepítési-tilalmának feloldását a Fancsikai és a Látóképi tavakra, valamint a Keleti-főcsatornára is
Ismét viharos szélre figyelmeztetnek
2014-03-18 - 15:42:14
Szerdán viharos északnyugati széllel hidegfront érkezik, ezért az OMSZ 16 megyére citromsárga figyelmeztető előrejelzést adott ki. A front hajnalban eléri a Kisalföldet, majd reggel, délelőtt már az ország nagyobb részén erős, időnként viharos északnyugati szél várható. A legerősebb széllökések sok helyen elérik a 65-85 km/h-t.
Március 21- én van a Bábszínházi Világnap…. ekkor bárhol találkozhatunk bábokkal, illetve bábosokkal
2014-03-18 - 15:21:38
Így találkozhatunk velük majd az Új városházán, Debrecen villamosjáratain, a Fórumban, de a Piac utcán is a Vojtina Bábszínháztól a Csonka templomig.A szervezők felhívják a figyelmet, ha ezen a napon bábosokat látnak Debrecen közterein, igyekezzenek a közelükbe férkőzni, mert belépő jegyeket is kaphatnak!

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu