Kihirdették a negyedik körös trafikpályázatok eredményét
2014-03-18 - 10:12:38

Összesen 127 koncesszió talált gazdára, többek között két debreceni

Kihirdette a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a negyedik körös trafikpályázatok eredményét. Összesen 127 koncesszió talált gazdára, többek között két debreceni, egy szegedi, egy nyíregyházi, egy paksi és egy budapesti is. Nem sikerült azonban nyertest hirdetni 865 koncesszióra, így minden bizonnyal lesz ötödik kör is. Amiatt van még mindig sok gazdátlan koncesszió, mert például a második körben 876 településre, többnyire néhány száz lelkes faluban, nem is nyújtott be senki pályázatot. Ezek a települések ezúttal sem voltak vonzóak a vállalkozóknak. Jelenleg 5922 nemzeti dohánybolt rendelkezik engedéllyel. Sokuknak hamarosan költözni kell, ugyanis a benzinkutakon és hipermarketekben működő trafikok csak május végéig működhetnek, valamint a már működő trafik kétszáz méteres körzetében sem lehet már másik nemzeti dohányboltot nyitni.



További cikkek a témakörből
Folytatódnak a Ligakupa küzdelmei
2014-03-18 - 10:21:43
A mérkőzést 17 órától rendezik Debrecenben
Meglepetésszerű aszfaltozás!
2014-03-18 - 10:28:51
Több busz nem áll meg a Tizedes utca elnevezésű megállóhelyen
Érdemes előzetesen jelezni a határátlépést
2014-03-18 - 10:11:17
Ez nem jár soron kívüli határátlépéssel
Megkezdődött a Tisza-tó feltöltése
2014-03-18 - 09:54:31
A Tisza-tó, vagy régi nevén Kiskörei víztározó Magyarország legnagyobb mesterséges tava a Tiszán

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu