Holland, francia és dán egyetemmel indított mesterképzést az egyetem
2014-02-27 - 09:26:41

Három európai egyetemmel közösen indított mesterképzést a Debreceni Egyetem

Három európai egyetemmel közösen indított mesterképzést a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Ez négy európai egyetem kettős diplomát adó képzése. A program sok szempontból újszerű: a tanórai oktatás csak az első két félévben van, a harmadik szemeszterben tudományos gyakorlaton kell részt venni a hallgatónak egyetemeken, kutatóintézetekben, illetve nagy cégeknél. A féléves kutatási program végén dolgozatot kell összeállítani, majd egy prezentáció keretében kell előadni. A másik új elem, hogy az egész képzés úgynevezett diplomadolgozat orientált képzés, ami azt jelenti, hogy a hallgatók a képzési program elején megadják, hogy milyen területen kívánják majd a diplomadolgozatukat készíteni, és ennek megfelelően választhatják meg a képzés során a tanulmányi útvonalukat a konzorciumot alkotó egyetemek között. A diplomadolgozat készítésére illetve az ennek alapját képző tudományos munkára a negyedik félév áll rendelkezésre. A záróvizsga a konzorciumot alkotó egyetemek professzorai előtt történik. A világ minden tájáról mintegy 400 hallgató pályázik az Erasmus Mundus program ösztöndíjára, közülük választják ki azt a 18 kiváló hallgatót, akik két éven át az Unió támogatásával tanulhatnak a partneregyetemeken.



További cikkek a témakörből
A kulturális sokszínűséget mutatják be a Colours Fesztiválon
2014-02-27 - 17:15:22
Idén a nézők török, orosz, iráni és a volt jugoszláv országok filmjeit tekinthetik meg. A műsorban játék- és dokumentumfilmek, rövidfilmek, valamint fesztiváldíjas mozik és elsőfilmes rendezések is szerepelnek. A sorozat minden programjára ingyenes a belépés.
Több helszínen várják a véradókat
2014-02-28 - 10:46:29
Március 4-én és 5-én 12 és 18 óra között a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumának kettes számú Kollégiumában adhatnak vért hallgatók és tanárok.
Idegenben kaptunk ki
2014-02-27 - 09:24:33
Győri ETO - DVSC-TEVA 2-1 lett
Tovább terjedt az influenza
2014-02-26 - 15:15:08
Hajdú-Biharban csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu