Színes lampionkígyó vonul végig holnap Debrecen belvárosán2014-01-29 - 17:37:24
A MODEM szombati családi programján a
Konfuciusz Intézet munkatársainak segítségével az érdeklődők olyan hagyományos
kínai művészeti technikákkal ismerkedhetnek meg, mint a papírkivágás, a
csomózás vagy a kalligráfia, de láthatnak például hagyományos
oroszlántáncot is.
Hosszú
kígyózó sorban 60 diák indul el színes lampionokkal holnap délelőtt kb. háromnegyed
12- kor a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolából, a Piac utca
8. szám elől a MODEM-be. A látványos menettel a hétvégén kezdődő kínai
újévre, és a MODEM szombati rendezvényére szeretnék felhívni a figyelmet. A csaknem 1000 lampiont a szakközépiskola
kínai tagozatos osztályának irányításával összesen 340 diák és 15 tanár
készítette. Ezekkel a lampionokkal díszitik fel a kínai
holdünnep alkalmából a múzeumot, ahol szombaton 15 órától kezdődnek a kínai
újévi programok Az új spektákulum. Kortárs kínai képzőművészet című
kiállításhoz kapcsolódóan. A díszes papírlámpások szorosan
hozzátartoznak a holdújévi ünnepkörhöz, amely a hagyományos naptár szerint a
téli napforduló utáni második újholdkor kezdődik, és az azt követő első
teliholdkor, a lampionünneppel zárul. Az ünnepkör meghatározó színe a piros,
amely a bőséget, a szerencsét és a gazdagságot jelképezi. A MODEM szombati családi programján a
Konfuciusz Intézet munkatársainak segítségével az érdeklődők olyan hagyományos
kínai művészeti technikákkal ismerkedhetnek meg, mint a papírkivágás, a
csomózás vagy a kalligráfia, de láthatnak például hagyományos
oroszlántáncot is.
| Törökországban edzőtáborozik a magyar válogatott és a Loki 2014-01-29 - 17:40:38 Pintér Attila szövetségi kapitány négy
Loki-játékost Verpecz István kapust, Korhut Mihály és Lázár Pál védőket,
valamint a Loki csapatkapitányát, a középpályás Szakály Pétert hívta meg az
edzőtáborba. Ők nem a válogatottal jönnek haza, hanem majd csatlakoznak a DVSC
edzőtáborához.
| | Már a tizenharmadik új villamos érkezik ma Debrecenbe 2014-01-30 - 09:05:57
A tervek szerint
márciusra már mind a 18 Debrecenben lesz
| | Morriconéval turnézik a Kodály Kórus 2014-01-29 - 17:35:27A koncerteken Ennio Morricone olyan ismert filmzenéi
szerepelnek, mint A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, A
profi, a Volt egyszer egy Amerika vagy a Polip. A hangversenyeken maga a szerző vezényel.
| | Nőtt az iskolát idő előtt befejező fiatalok száma 2014-01-29 - 17:34:04
A
megoldást a programban dolgozó szakemberek a minőségi oktatás kiterjesztésében,
a rugalmas, egyénre szabott tanulási utak biztosításában valamint az oktatási,
egészségügyi, szociális, foglalkoztatási és igazságügyi szektorok
együttműködésében látják, valamint a lehetőség szerint korán elindított
prevencióban
|
|
|