Nőtt az iskolát idő előtt befejező fiatalok száma
2014-01-29 - 17:34:04

A megoldást a programban dolgozó szakemberek a minőségi oktatás kiterjesztésében, a rugalmas, egyénre szabott tanulási utak biztosításában valamint az oktatási, egészségügyi, szociális, foglalkoztatási és igazságügyi szektorok együttműködésében látják, valamint a lehetőség szerint korán elindított prevencióban

Nőtt az iskolát idő előtt befejező fiatalok száma az elmúlt két évben hazánkban, ezzel az európai uniós átlag alá kerültünk- derült ki azon a konferencián, amelyet ma délelőtt tartott a Tempus Közalapítvány Debrecenben, Maradj az iskolában! Segítünk címmel. Az unió által elvárt 10%-os arány nincs messze, ugyanis jelenleg 11,5%-os az alacsony iskolázottsággal rendelkezők száma, viszont Juhász Judit, projektkoordinátor rádiónk kérdésére elmondta: régiónként nagy eltérés mutatkozott meg a felmérések során.A megoldást a programban dolgozó szakemberek a minőségi oktatás kiterjesztésében, a rugalmas, egyénre szabott tanulási utak biztosításában valamint az oktatási, egészségügyi, szociális, foglalkoztatási és igazságügyi szektorok együttműködésében látják, valamint a lehetőség szerint korán elindított prevencióban



További cikkek a témakörből
Morriconéval turnézik a Kodály Kórus
2014-01-29 - 17:35:27
A koncerteken Ennio Morricone olyan ismert filmzenéi szerepelnek, mint A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, a Volt egyszer egy Amerika vagy a Polip. A hangversenyeken maga a szerző vezényel.
Színes lampionkígyó vonul végig holnap Debrecen belvárosán
2014-01-29 - 17:37:24
A MODEM szombati családi programján a Konfuciusz Intézet munkatársainak segítségével az érdeklődők olyan hagyományos kínai művészeti technikákkal ismerkedhetnek meg, mint a papírkivágás, a csomózás vagy a kalligráfia, de láthatnak például hagyományos oroszlántáncot is.
Most kell etetni a madarakat!
2014-01-29 - 10:23:37
Érdemes színültig feltölteni az etetőket és rendszeresen figyelni a fogyást, mivel ilyenkor nagyobb, jó étvágyú pintycsapatok is érkezhetnek
Loki: törökországi program
2014-01-29 - 10:21:28
A DVSC-Teva február 3-án utazik edzőtáborba

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu