Milyen gyakran használjuk a bankkártyánkat? 2014-01-16 - 09:51:28
A tranzakciós illeték nem vetette vissza a kártyahasználati
kedvet
Egyre többször használjuk a
bankkártyánkat. A tranzakciós illeték nem vetette vissza a kártyahasználati
kedvet; a bankkártyát bolti fizetésre is használók aránya az egy évvel korábbi
81-ről 84 százalékra nőtt tavaly év végére. Ugyanakkor a kizárólag készpénzt
felvevők aránya 10 százalék alá esett - derül ki a MasterCard felméréséből. A kutatás
szerint a bankkapcsolattal rendelkező városi népesség 94 százalékának van
legalább egy bankkártyája, 10 százalék pedig egynél többel is rendelkezik. Tavaly
nemcsak a kártyás vásárlók aránya érte el az eddigi legmagasabb szintet, de
ezzel egy időben a gyakori kártyás vásárlók aránya is jelentősen nőtt, az
alkalmi használóké pedig csökkent. A készpénzfelvételi szokásokat vizsgálva
kiderült, hogy a válaszadók 45 százaléka vesz fel készpénzt havonta több alkalommal.
Ez az arány is csökken. Kérdés, hogy változnak-e majd
a felmérés adatai a jövőben? Hiszen februártól havonta kétszer, ingyen lehet
levenni készpénzt az automatákból, összesen 150 ezer forintig. Az ehhez
szükséges első nyilatkozatot január 20-ig lehet benyújtani az érintett banknál.
Nyilatkozni egy egységes űrlapon személyesen vagy e-bankon keresztül lehet
annál a pénzintézetnél, ahol az ügyfélnek az a számlája van, amelyik esetében
élni akar az ingyenes pénzfelvétellel. Azoknak is nyilatkozatniuk kell, akiknek
csak egy bankszámlájuk van, vagy egyáltalán nem használnak bankkártyát. Aki 20-a után nyilatkozik, az
később is élhet ezzel a lehetőséggel, csak akkor a következő hónaptól vehet le
ingyen készpénzt. Az eddigi tapasztalok szerint az ügyfelek körülbelül
kétharmada az interneten töltötte ki a szükséges dokumentumot.
| A magyar kultúra napja – Gálát rendeznek a Nemzeti Színházban 2014-01-16 - 09:54:04
A gálán a Csokonai Nemzeti Színház produkcióját is láthatják
| | Ismét útnak indul a DEKOM 2014-01-16 - 09:54:40
A Debreceni
Egyetem karitatív szervezete január 18-án, szombaton meglátogat több családot a
Debrecen környéki tanyavilágban
| | Országos felvilágosító programok kezdődnek a méhnyakrákról 2014-01-15 - 17:40:28
E szörnyű
betegség megelőzésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet országszerte hat
helyszínen a Mályvavirág Alapítvány január 19- e és 25- e között. Az Európai Méhnyakrák Megelőzési
Héten többek között előadásokkal, szakmai kiállításokkal és egyéb színes
programokkal várják az érdeklődőket. Hat magyarországi helyszínen köztük a Debrecen Plaza- ban óriás raklapművet
állítanak ki a nőgyógyászati rákszűrés fontosságát hangsúlyozva.
| | A Medgyessy- kör alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás a DMK Újkerti Közösségi Házában 2014-01-15 - 15:10:33
2013
szeptemberében a Medgyessy-kör újrafogalmazta önmagát és ismét megnyitotta
kapuit.A
Medgyessy-kör helyszínt biztosít a rajzolás és festészet tradicionális
technikáinak elsajátításához, és azoknak az egzakt kivitelezéséhez.
|
|
|