Az ÁNTSZ a bölcsődéket, a fürdőhelyeket és az étrend-kiegészítőket vizsgálja idén kiemelten
2014-01-10 - 09:46:18

A tisztiorvosok, közegészségügyi felügyelők külön figyelnek azokra a helyekre, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb hiányosságot tapasztalták, illetve amelyekre több panasz érkezett.  Ennek megfelelően a vasútállomások, pályaudvarok, megállóhelyek, továbbá az aluljárók, valamint a szórakoztató- és vendéglátó-ipari egységek vizsgálata is szerepel az országos ellenőrzési tervben.

Az étrend-kiegészítőket, a bölcsődéket és a fürdőhelyeket ellenőrzi kiemelten az idén az Országos Tisztiorvosi Hivatal, és továbbra is napirenden lesz a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartása.Azokat a területeket vizsgálja kiemelten az egészségügyi hatóság, amelyeken a hivatalhoz érkezett jelzések alapján problémák voltak az elmúlt időszakban. Az országos ellenőrzési terv részeként azokra a tevékenységekre is figyelnek majd, ahol a jogszabályok változása miatt új rendelkezéseknek kell megfelelni. Az egészségügyi hatóság már tavaly is kiemelt figyelemmel kísérte az étrend-kiegészítőket, és az idén is országos ellenőrzést indít.  Vizsgálják a készítmények jelölését, egyes esetekben pedig laboratóriumi vizsgálatnak is alávetik őket, többek között azt nézik meg, hogy tartalmaznak-e tiltott összetevőt. A kormányhivatalok népegészségügyi intézeteinek munkatársai március elseje és november 30- a között 700 bölcsődét keresnek fel. Országosan egységes szempontrendszer alapján vizsgálják majd az intézményekben a közegészségügyi körülményeket.  Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a természetes fürdőhelyeket, fürdővizeket is vizsgálják az idén. Az üzemeltetni kívánt fürdőhelyeken ellenőrzéseket tartanak, és az ütemezett laboratóriumi vízminőségi vizsgálatok elvégzését, a jelentési kötelezettség teljesítését is figyelemmel kíséri az egészségügyi hatóság.Folytatódik a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartásának vizsgálata. A tisztiorvosok, közegészségügyi felügyelők külön figyelnek azokra a helyekre, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb hiányosságot tapasztalták, illetve amelyekre több panasz érkezett. Ennek megfelelően a vasútállomások, pályaudvarok, megállóhelyek, továbbá az aluljárók, valamint a szórakoztató- és vendéglátó-ipari egységek vizsgálata is szerepel az országos ellenőrzési tervben.



További cikkek a témakörből
Katások: január 15-ig lehet bejelentést tenni
2014-01-10 - 14:14:20
A határidő azonban jogvesztő. Részletek a debrecen.hu oldalon
Új helyszínen lehet vért adni
2014-01-10 - 15:22:02
Először szervez véradást az Újkerti Közösségi Házban a Magyar Vöröskereszt Debreceni Területi Szervezete
Méregre bukkantak a HNP közelében egy telepen
2014-01-09 - 18:17:26
A telep teljes lezárásáról holnap intézkednek, hétfőn pedig a katasztrófavédelem szakembereivel, és a telepet korábban működtető, jelenleg felszámolás alatt álló cég felszámolójával helyszíni bejárást tartanak a mentesítési munkálatok ütemezése érdekében.
Elindult a tudatos fogyasztóvá nevelést célzó Okosotthon Program
2014-01-09 - 17:24:42
A Fogyasztóvédelmi Hatóság mindenki számára ingyenesen elérhető játékos programot indított az interneten, amely az.nfhokosotthon.hu honlapon érhető el.  

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu