Nem zárnak be tömegével üzleteket, viszont indul januárban az ellenőrzés
2014-01-02 - 10:14:27

Idén a kicsik mellett a nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre számíthatnak

A gazdasági szereplők döntő többsége egyébként eleget tett kötelezettségeinek az új pénztárgépeket illetően. Idén a kisvállalkozások mellett a nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre számíthatnak - közölte az adóhatóság. A Magyar Nemzet azt írja: januárban elsősorban azoknál a kereskedőknél és más, kisebb vállalkozásoknál vizsgálódnak újra, akik a tavalyi ellenőrzéskor nem tudtak felmutatni megrendelést. A szabályok szerint az érintettek mindaddig használhatják korábbi kiskasszájukat, amíg meg nem kapják új gépüket. Feltétel ugyanakkor, hogy az adott vállalkozás megszerezte már a szükséges kódot, és megrendelést is adott valamely új típusú készülékre. Idén a kicsik mellett a nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre számíthatnak. Az előírások szerint ugyanis nekik a múlt év végéig kellett megvásárolniuk új típusú készüléküket. A jelek szerint a gyártási, beszerzési nehézségek miatt számos érintett csak 2014 első hónapjaiban juthat a pénztárgépéhez. A hivatal emberei az eset valamennyi körülményét áttekintik majd, amikor meghozzák döntésüket. Ha a vállalkozás minden tőle telhetőt megtett, drasztikus fellépésre nem kell számítania.



További cikkek a témakörből
Debreceni találmány csökkentheti a lakások fűtési költségeit
2014-01-02 - 10:18:49
Kukoricza János szabadalommal védett eljárása komoly szakmai elismerést kapott
Hosszúra nyúlt tavaly a karácsonyi pihenő a munkanap áthelyezésnek köszönhetően...
2014-01-02 - 10:30:34
...idén sem lesz ez másként
Mentőautóban szült egy anyuka Debrecenben
2014-01-01 - 12:06:35
Debrecenben nem sokkal éjfél után egy nő a mentőautóban hozta világra gyermekét. A mentők levezették a szülést, majd az egészséges fiúcsecsemőt és édesanyját bevitték a kórházba.Az év első babája egyébként Siófokon született.
Bekerül a törvénybe a védendő vízfogyasztó fogalma
2013-12-31 - 09:26:23
A víziközmű-szolgáltató a kétféle védendő csoportról nyilvántartást vezet, de az abba való felvételt a felhasználónak kell kérnie

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu