Inflációkövetően emelkedik a közfoglalkoztatottak bére2013-12-17 - 15:21:34
A közfoglalkoztatottak alapbére jövőre bruttó 77 ezer 300
forint lesz, tehát a nettó bérek 10-20 ezer forinttal emelkednek a jövő évi újabb
adócsökkentéseknek köszönhetően.
Az
inflációt követő mértékben, 2,4 százalékkal emelkednek a közfoglalkoztatottak
bérei jövőre - jelentette be Selmeczi Gabriella.A Fidesz
szóvivője hozzátette: a közfoglalkoztatottak alapbére jövőre bruttó 77 ezer 300
forint lesz, tehát a nettó bérek 10-20 ezer forinttal emelkednek a jövő évi újabb
adócsökkentéseknek köszönhetően. A háromgyermekes családok esetében a nettó
bér kevesebb, mint ezer forinttal lesz alacsonyabb a bruttó összegnél - tette
hozzá. 2014-re 153 milliárd forintot különítettek el
a pedagógusok béremelésére, és az elfogadott programnak köszönhetően a
következő években minden évben 5-10 százalékkal emelkedik a pedagógusok
fizetése.
| 8. alkalommal is a halé lesz a főszerep Debrecen szívében 2013-12-17 - 15:25:51 A busából készült füstölt halpástétom igazi kuriózumnak
számít, mellyel szintén várják az érdeklődőket 10-től este 7 óráig. A
rendezvényhez szervesen hozzátartozik a jótékonyság is, melyről Pajna Zoltán
nyilatkozott részletesebben…
| | Érdemes figyelni a részletekre a karácsonyi ajándékvásárlásnál... 2013-12-17 - 16:12:00
Karácsonyi
vásárlásnál érdemes figyelni a részletekre, különösen igaz ez a gyerekjátékok
vásárlása esetén- hívja fel a figyelmet Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
| | Nem mindegy, milyen szén-monoxid-érzékelőt használunk 2013-12-17 - 15:19:26
Az emberi
érzékszervek számára „láthatatlan” szén-monoxid miatt a megyei
katasztrófavédelem tűzoltó egységeit idén 7 esetben riasztották. Halálos áldozatot eddig a "csendes gyilkos"
szerencsére nem követelt- tájékoztatott a megyei Katasztrófavédelem.
| | Nyugdíjazták Vitalij Klicskót 2013-12-17 - 10:23:03
Vitalij Klicsko profi pályafutása során 47 mérkőzésből
45-öt megnyert, 41-et pedig kiütéssel
|
|
|