A héten még két mérkőzést játszik a DVSC-TEVA
2013-12-02 - 17:06:51

Holnap 17 órakor, az Oláh Gábor utcai stadionban fogadja a DVSC- TEVA a Dunaújvárost a Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóján. Mint ismert, az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, így jó eséllyel várjuk a második összecsapást. A csapat céljáról kérdeztem Kondás Elemért a DVSC- TEVA vezetőedzőjét…

A héten még két mérkőzést játszik a DVSC-TEVA, utána szünet következik. Holnap 17 órakor, az Oláh Gábor utcai stadionban fogadja a DVSC- TEVA a Dunaújvárost a Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóján. Mint ismert, az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, így jó eséllyel várjuk a második összecsapást. A csapat céljáról kérdeztem Kondás Elemért a DVSC- TEVA vezetőedzőjét…

 A holnap 17 órakor kezdődő találkozóra a belépés díjtalan! A szervezők felhívják a szurkolók figyelmét, hogy csak a Nyugati-szektor, illetve a két kapu mögötti, tehát A és B lelátó lesz nyitva.A beléptetés a főbejáratnál történik majd, a kaput 16 órakor nyitják meg. Ezt követően az idei utolsó mérkőzésére készül a csap.  Pénteken 19 órakor a Mezőkövesd otthonában vendégszerepel a Loki az OTP Bank Liga 17. fordulójában.



További cikkek a témakörből
Korszerűsítik a távhőrendszert a Tócóskertben
2013-12-02 - 17:09:45
A korszerűsítést azért tartják szükségesnek, mert a 30 éve épült, 7250 lakásban mintegy 30 ezer lakosnak otthont adó lakótelep távhőrendszere műszakilag elavult, részben elhasználódott, az elektromos energia felhasználása és hálózati vesztesége magas.
Hosszú Katinka és Varga Dénes Európa legjobbja
2013-12-02 - 17:11:05
A nők között a barcelonai világbajnokságon 200 és 400 méteres vegyesúszásban is aranyérmes, világkupa-győztes Hosszú Katinka hatalmas fölénnyel, a voksok 62 százalékát begyűjtve végzett az élen.
Keresik azt a férfit, aki rabolni próbált a pénzintézetből
2013-12-02 - 16:18:29
  Az elkövető egy 45-55 év körüli, 175-180 cm magas, normál testalkatú férfi, akinek az arca feltűnően pirospozsgás. A bűncselekmény elkövetésekor fekete színű kabátot, fekete színű sapkát, fekete alapon barna mintás sálat viselt és egy fehér színű, vázon fekete feliratos mountain bike típusú kerékpárral hagyta el a helyszínt.
Újabb módszerrel vizsgál a NAV
2013-12-02 - 16:15:10
Szakemberek szerint nem is csak az adóhatóság, hanem a bűnözők miatt is mindenkinek érdemes ellenőriznie, hogy mi látszik róla és ingatlanáról a Google térképein.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu