Az agrárinformatika múltja, jelene és jövője
2013-11-06 - 17:45:59

A konferencia mottója: Az agrárinformatikai múltja, jelene és jövője. A résztvevők áttekintik az elmúlt 35 év oktatási, kutatási és fejlesztésieredményinek fontosabb mozzanatait. A rendezvényen a legsikeresebb oktatók, szakemberek és hallgatók díjakat vehetnek át.

Agrárinformatika 2013 címmel nemzetközi konferenciát rendez a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kara, a Magyar és az Európai Agrárinformatikai Szövetséggel, valamint az MTA Agrárökonómiai Munkabizottságával közösen november 8- án és 9- én a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában. A konferencián a hazai vezető agrárinformatikai szervezetek és külföldi társintézmények előadói által tartott plenáris ülést követően a Floridai Egyetem, a Bonni Egyetem, és a Debreceni Egyetem videó konferenciát tart. A délutáni angol illetve magyar szekciók között egy közös magyar-görög videokonferencia szekció is lesz.   A szekciókban 46 előadásban mintegy 100 szerzőtárs ismerteti eredményeit. A konferencia mottója: Az agrárinformatikai múltja, jelene és jövője.  A résztvevők áttekintik az elmúlt 35 év oktatási, kutatási és fejlesztési eredményinek fontosabb mozzanatait. A rendezvényen a legsikeresebb oktatók, szakemberek és hallgatók díjakatvehetnek át.



További cikkek a témakörből
Hamis húszezresek kerültek forgalomba Debrecenben
2013-11-06 - 17:48:28
Hamis húszezresek kerültek forgalomba Debrecenben. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. már október elején figyelmeztető levelet küldött a trafikosoknak, de a Magyar Nemzeti Bankhoz még nem érkeztek be a lefoglalt bankjegyek. A rendőrség tud a hamis húszezresekről.
Jótékonysági koncertet szervez a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei szervezete
2013-11-07 - 09:14:37
November 15-én világhírű előadóművészek lépnek fel
A legjobb magyar munkahelyeket díjazták
2013-11-06 - 10:15:23
A kisvállalatok közül a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett a második
Már a regionális középdöntő a tét a középiskolás pénzügyi-gazdasági versenyen
2013-11-06 - 10:12:00
Hajdú-Bihar megyében összesen 19 középiskola 63 csapata nevezett a versenyre

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu