A PDSZ szerint késik a pedagógusok fizetése, a Klik elnöke cáfol
2013-11-05 - 09:05:59

Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke szerint "megint hangulat- és pánikkeltés folyik"

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem utalták át a megszokott időben, november elején a pedagógusok fizetését, ami csaknem 160 ezer munkavállalónak okoz komoly nehézséget. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke szerint ma, a megszokott rendben megérkezik a fizetés a számlákra. Mendrey László, a PDSZ elnöke közleményében azt írta: bár a szeptember elsejével megnövelt bér nyújthatna némi átmenetet arra az időre, míg az illetékeseknek sikerül átutalniuk a béreket, de szerinte nem nyújt. A pedagógusok továbbra is fizetéstől fizetésig élnek, eközben az átutalások, a csekkes befizetések határideje általában harmadika. A szolgáltatók nem várnak, és ha nem jutnak időben a pénzükhöz, "kegyetlenül ráverik az adósra a kamatot" - írta a szakszervezeti vezető. Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke a PDSZ állásfoglalására reagálva azt mondta: a pedagógusok minden hónap 5-éig kapják meg bérüket. Hozzátette: az ünnepek miatt ebben a hónapban 4-e az első munkanap, tehát hétfőn elutalták a béreket, amelyek ma a számlákon lesznek. A Klik elnöke emlékeztetett arra, hogy már az év elején kiadott közleményében jelezte, a pedagógusok bérének minden hónap 5-ig kell megérkezniük. Álláspontja szerint "megint hangulat- és pánikkeltés folyik".



További cikkek a témakörből
Több, mint 1700 önkormányzat kap tűzifa-támogatást
2013-11-05 - 09:07:01
Az erre szánt forrás duplája a tavalyinak
Baleset a 4-esen, meghalt az egyik sérült
2013-11-05 - 10:27:33
A helyszínen meghalt a Debrecen közelében történt kamionbaleset egyik sérültje 
Megújul a 4-es útnak az Irinyi utcától az Apafi utcáig terjedő szakasza
2013-11-05 - 08:55:25
Egy közel 2 kilométeres részről van szó, torlódásra kell felkészülni az erre közlekedőknek
Jóváhagyta a kormány a debreceni 2-es villamos többletköltségét
2013-11-05 - 08:52:55
A debreceni 2-es villamos pályaépítésének összköltsége 3,67 milliárd forinttal emelkedhet

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu