Január 1-jétől minden patikában legalább 25%-os tulajdonrésszel kell rendelkeznie az ott dolgozó gyógyszerészeknek
2013-10-31 - 09:42:16

Rohamosan közeleg tehát a határidő

Január 1-jétől minden patikában legalább 25%-os tulajdonrésszel kell rendelkeznie az ott dolgozó gyógyszerészeknek, illetve azon gyógyszerészeknek, akik a gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban tulajdonosok. Sőt: 2017. január elsejéig minden patikában el kell érnie a gyógyszerészi tulajdonrésznek az 51%-ot. A közforgalmú patikák tulajdonosi szerkezetének megváltoztatására szükséges pénz ugyanakkor a legtöbb gyógyszerésznek nem áll a rendelkezésére. Az érintett gyógyszerészek 63 százaléka nem rendelkezik saját mobilizálható tőkével. Rohamosan közeleg tehát a határidő, ameddig a gyógyszerészek bevásárolhatják magukat azokba a patikákba, ahol dolgoznak. Sokan ódzkodnak a hitelfelvételtől, akik pedig mégis megpróbálkoznának ezzel, esélyük sincs év végéig a szerződéskötésig eljutni a hosszas ügyintézés miatt. Egyes tulajdonosok eközben nyomott áron válhatnak meg patikájuktól, a veszteséges gyógyszertárak sorsa pedig függőben marad. A patikahitelek kihelyezésében közreműködő Magyar Fejlesztési Banknál viszont a következő hetekben jelentősebb szerződésállományra számítanak. A kormány is látta, hogy a gyógyszerészek jelentős részének nincs elegendő pénze a bevásárlásra, ezért egy úgynevezett patikaalapot hoztak létre, melyben a Magyar Fejlesztési Bank is részt vesz közvetítőszervként. Az alap egyik konstrukciója a patikákban dolgozó gyógyszerészeknek adna támogatást: a 10 milliárdos kerettel futó patika hitelprogramban a gyógyszerészek minimum 5, maximum 60 millió forint hitelt igényelhetnek, 10 éves futamidőre. A rendelet egyéves tőketörlesztési türelmi időt is biztosít. A második konstrukció a patika-tőkeprogram, amelyben azokat a gyógyszerészeket célozzák meg, akik láncpatikákban dolgoznak. A jövő év eleji határidő közeledtére már a hatóságok is igyekeznek felhívni a figyelmet. Az ÁNTSZ a napokban levélben szólított fel csaknem ötszáz érintett gyógyszerészt arra, hogy január elsejéig vásárolják meg patikájuk negyedét, ha még nem tették ezt meg, különben a gyógyszertárat visszaminősítik drogériává.



További cikkek a témakörből
Befejeződött a digitális átállás
2013-10-31 - 16:37:15
A mai nap 12 óra 30 perctől az ország északkeleti és délnyugati részén is lekapcsolták az analóg földfelszíni tévéadások sugárzását, ezt követően már csak digitális vétellel lehet televíziózni, ezzel lezárult az országos digitális átállás második üteme.
Emlékműsorok a temeteőben
2013-11-01 - 11:16:24
A Csokonai Színház művészeinek emlékműsora 15.30-kor lesz
Ma az egész országban megszűnik az analóg földfelszíni tévésugárzás
2013-10-31 - 09:37:33
Ma szűnik meg az analóg sugárzás Hajdú-Bihar megye jelentős részén is
Tovább lesz nyitva mától a temető
2013-10-31 - 09:36:42
A temető ma este már 8 óráig van nyitva

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu