Ma van a reformáció emléknapja 2013-10-31 - 09:36:05
A reformáció napját ünneplik ma
országszerte a protestáns egyházak, a központi ünnepséget a Magyarországi
Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezi Budapesten
A reformáció napját ünneplik ma
országszerte a protestáns egyházak, a központi ünnepséget a Magyarországi
Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezi Budapesten. Az ünnephez kötődően Orbán
Viktor miniszterelnök megállapodást ír alá a Magyarországi Evangélikus
Egyházzal. Az ünnep alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a
Bibliát magyar nyelvre fordító református lelkészről elnevezett Károli Gáspár-díjat
a minisztérium épületében adja át, illetve köszönti az elismerésben
részesülteket. A Debreceni Református
Nagytemplomban ünnepi istentiszteleten ifj. Hafenscher Károly, lelkészi elnök
hirdet igét, előadást tart Dienes Dénes, a Sárospataki Református Teológiai
Akadémia tanszékvezető tanára. A szertartáson részt vesznek a református, az
evangélikus és a baptista gyülekezetek lelkipásztorai, illetve az Egyesített
Protestáns Kórus. Az istentisztelet után a részvevők elhelyezik a megemlékezés
koszorúit a gályarabok emlékműve előtt. Az ünnepélyes alkalmon részt vesz
Hollandia budapesti nagykövete. A reformáció hónapja október,
amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy
Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció
megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom
kapujára. Tételeivel a búcsúcédula-árusítások körüli visszaélések ellen is
tiltakozott, kétségbe vonva a pápa jogát a bűnök megbocsátására. X. Leó pápa 1520-ban
kiadott bullájában kiközösítette Luther Mártont, aki a pápai oklevelet
nyilvánosan elégette, és kijelentette, hogy szakítani kíván a katolikus
egyházzal.
Az általa vezetett új
irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református
felekezet alapja.
|
|