Villanyvezetékek kiváltását, vadvédő kerítés építését fejezték be a Hortobágyon2013-10-02 - 16:14:59
Az október elején lezárult program célja a
védett kétéltű-, madár-, valamint emlősfajok állományaiban történő károkozás
csökkentése, illetve ahol az lehetséges, annak teljes megszüntetése volt.
Több mint
500 millió forintos fejlesztéssel csökkentették a légvezetékek és autóutak
természetkárosító hatásait a Hortobágyon - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Az október elején lezárult program célja a
védett kétéltű-, madár-, valamint emlősfajok állományaiban történő károkozás
csökkentése, illetve ahol az lehetséges, annak teljes megszüntetése volt. A
fejlesztés első elemeként a nemzeti parkban futó villanyvezetékeket 20
kilométeres szakaszon cserélték ki földkábelre. Ez a madarak védelme mellett a
Hortobágyi Nemzeti Park világörökségi listán szereplő területén a tájkép javítását
is szolgálja. Telepítettek
csaknem ötszáz vizuális jelzőberendezést a vezetékekre, míg az áramütések ellen
a kábelek burkolásával, illetve az oszlopok szigetelésével igyekeztek
védekezni. Harmadikként a Hortobágyot
átszelő 33-as főút mentén 39 kilométeren alakítottak ki vadkerítést a madarak
és kisebb gerincesek védelmére, de ettől egyúttal azt is remélik, hogy a
közlekedés biztonságosabbá válik
|
|