Debrecenből is indítana charter- járatokat az új légitársaság, a Sólyom2013-10-01 - 17:37:18
A tervek szerint a Sólyom légitársaság
november 1-jétől vagy december 1-jétől már repülne, az időpont attól függ, hogy
akkor hány átvett repülőgépük lesz és hány útvonalra rendelkeznek majd repülési
engedéllyel. Az új légitársaság a vidéki repülőterek
szövetségének éves közgyűlésén két együttműködési területet ajánlott.
A Sólyom
légitársaság vezérigazgatója a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kapott jelzés
alapján arra számít, hogy a légitársaság október közepére megkapja az
engedélyeket a tevékenység folytatásához, és így még az idén elindulhatnak a
járatok; a tervek szerint a hatóság jövő héten végzi az első gép, az
"Álmos" légialkalmassági ellenőrzését. Vágó József azt mondta: "jelen
pillanatban nem lát olyan körülményt, amely alapján a Nemzeti Közlekedési
Hatóság visszatarthatná az engedélyek kiadását". A tervek szerint a Sólyom légitársaság
november 1-jétől vagy december 1-jétől már repülne, az időpont attól függ, hogy
akkor hány átvett repülőgépük lesz és hány útvonalra rendelkeznek majd repülési
engedéllyel. Az új légitársaság a vidéki repülőterek
szövetségének éves közgyűlésén két együttműködési területet ajánlott. Az egyik szerint négy vidéki reptér
igényei alapján Győrből, Sármellékről, Pécsről és Debrecenből a Sólyom regionális charter járatokat
indítana, és ha jövőre elindítják Budapestről a tengeren túli
repülőjárataikat, akkor ezekre a négy vidéki repülőtérről lehetségesnek
tartanak budapesti ráhordást kisebb turbólégcsavaros repülőgépekkel. A másik együttműködési lehetőséget
abban látják, hogy a pilóták, műszaki és egyéb szakemberek képzésébe a vidéki
repülőterek, oktatóközpontok is bekapcsolódnának.
| Elindult az „Okosotthon” 2013-10-01 - 17:41:30
A mai napon
elindult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) legújabb fejlesztése az
„Okosotthon” honlap. A hatóság a mai kornak megfelelő csatorna, az internet
segítségével az nfhokosotthon.hu
weboldalon szeretne szerepet vállalni a környezettudatos fogyasztóvá válásában.
| | Az utolsó pillanatig várunk a téli gumi felrakásával 2013-10-01 - 17:43:28
A magyarok
többsége az utolsó pillanatig vár a téli gumik felrakásával, sőt sokan csak az
első hó után rohannak a szervízekbe- tájékoztatta rádiónkat Tiba János a
Fékcentrum Kft, tulajdonosa. A meteorológiai előrejelzések alapján,
hamarosan időszerű lesz a csere, hiszen csütörtökön a minimum hőmérsékletet 0
fokra jósolják…
| | Két és félmilliárdért épül dohánygyár Debrecenben 2013-10-01 - 17:31:32Papp László,
Debrecen gazdaságfejlesztési stratégiáért felelős alpolgármestere emlékeztetett
arra, hogy 2004-ben 380 ember munkája szűnt meg a városban, amikor bezárt a
Debreceni Dohánygyár. A Róna mostani fejlesztése 60 új munkahelyet teremt, s
ezzel ismét 380-an dolgoznak az iparágban Debrecenben - fűzte hozzá.
| | Mától mindenkinek rendelkeznie kell szerződéssel vagy megrendeléssel 2013-10-01 - 10:13:24
Részletek
Magyar Norberttől, a NAV Észak-Alföldi Regionális Központjának
szóvivőjétől
|
|
|