Csaknem ezer résztvevő érkezik a Magyar Reumatológusok Egyesületének éves vándorgyűlésére2013-09-26 - 11:53:35
Szombaton tartják meg a
betegnapot 10.30 és 15 óra között, amelyen az érintettek hasznos tanácsokat kaphatnak
Csaknem ezer résztvevő
érkezik a Magyar Reumatológusok Egyesületének éves vándorgyűlésére szeptember
26-29. között a Kölcsey Központba. A konferencia újdonsága, hogy szakdolgozói
kongresszussal és betegnappal is kiegészül a program. Szombaton tartják meg a
betegnapot 10.30 és 15 óra között, amelyen az érintettek hasznos tanácsokat kaphatnak. Az
előadásokban pedig a gyulladásos, autoimmun betegségek és a biológiai terápia
ugyanúgy teret kap, mint a degeneratív kórképek. A „wellness” szekcióban
például a szauna-programok, a fitoterápia, a különféle masszázs-technikák, az
élsportolók rehabilitációja, vagy az időjárás változással összefüggő
egészségügyi bántalmak is szóba kerülnek.
| Ötven embert bocsát el az E.on 2013-09-26 - 15:16:04Az üzemeltetését már szüneteltető nyíregyházi és debreceni kombinált ciklusú
erőműben minden lehetőséget megvizsgáltak a gazdaságossá tételhez, de a mostani
piaci helyzetben és a regulált távhő jelenlegi árszintje mellett nem tudtak
megoldást találni. A két erőmű egyébéként éves szinten két és fél milliárd
forint veszteséget okozott.
| | Koszorúzásra hívják a szervezeteket 2013-09-26 - 16:14:39
Debrecen
Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1848-49-es szabadságharc hősei, az 1849.
október 6-án Aradon kivégzett honvédtábornokaink emléknapja alkalmából
megemlékezést és koszorúzást rendez. A polgármesteri hivatal kéri, hogy a pártok,
társadalmi és civil szervezetek képviselői koszorúzási szándékukat október 3-ig
jelezzék az 511-467-es fax-számra, vagy a rendezveny@ph.debrecen.hu e-mail
címre!
| | Számos programmal várja a közönséget az idei Debreceni Ősz 2013-09-26 - 11:52:24
A rendezvénysorozat ezúttal is a népi
hagyományok és a nemzeti jelentőségű évfordulók köré szerveződik
| | Bringás reggeli 2013-09-26 - 10:26:52
A reggeli időpontja: október 3. csütörtök 6.30
és 9 óra között
|
|
|