Számos programmal várja a közönséget az idei Debreceni Ősz 2013-09-26 - 11:52:24
A rendezvénysorozat ezúttal is a népi
hagyományok és a nemzeti jelentőségű évfordulók köré szerveződik
Számtalan programmal várja a
közönséget az idei Debreceni Ősz. A rendezvénysorozat ezúttal is a népi
hagyományok és a nemzeti jelentőségű évfordulók köré szerveződik: lesznek a
szüreti mustrát felelevenítő programok, megemlékezések az október 6-i nemzeti
gyásznapon, valamint halottak napja és mindenszentek alkalmából - mondta Bódor
Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője a mai sajtótájékoztatón. Tóth Ernő, a Főnix Kft.
ügyvezető-helyettese a programok közül kiemelte a Csík Zenekar jubileumi
koncertjét a Kölcsey Központban, illetve Harcsa Veronika lemezbemutató
koncertjét. Az Apolló Moziban ezúttal is lesz Frankofón Filméjszaka, de megrendezik
az Apolló Halloweent, vagyis a horrorfilmek éjszakáját, novemberben pedig olasz
filmnapokat tartanak.
| Csaknem ezer résztvevő érkezik a Magyar Reumatológusok Egyesületének éves vándorgyűlésére 2013-09-26 - 11:53:35
Szombaton tartják meg a
betegnapot 10.30 és 15 óra között, amelyen az érintettek hasznos tanácsokat kaphatnak
| | Ötven embert bocsát el az E.on 2013-09-26 - 15:16:04Az üzemeltetését már szüneteltető nyíregyházi és debreceni kombinált ciklusú
erőműben minden lehetőséget megvizsgáltak a gazdaságossá tételhez, de a mostani
piaci helyzetben és a regulált távhő jelenlegi árszintje mellett nem tudtak
megoldást találni. A két erőmű egyébéként éves szinten két és fél milliárd
forint veszteséget okozott.
| | Bringás reggeli 2013-09-26 - 10:26:52
A reggeli időpontja: október 3. csütörtök 6.30
és 9 óra között
| | Megbukott a hőlégballonos, és a gokartos is 2013-09-26 - 10:25:50
Július 2-ától augusztus 31-éig adószakmai revizorok és
pénzügyőrök járták be Hajdú-Bihar megye idegenforgalmilag kiemelt területeit
|
|
|