Nem fenyegeti veszély a debreceni és a ferencvárosi stadion építését
2013-06-07 - 17:08:01

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem, így a tervek szerint a debrecenit jövő tavasszal, a ferencvárosit pedig 2014 őszén átadják Fürjes Balázs kormánybiztos és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint. "A magyar kormány helyzetértékelése szerint mindenfajta külön intézkedés nélkül a magyar költségvetés hiánya az EU által megkövetelt 3% alatt marad, nem kell hozzá semmilyen kiigazítás" - mondta Debrecen polgármestere az egyik sportcsatorna műsorában. A politikus emlékeztetett rá, az unió szerint nem tarható az előírt államháztartási hiány, ezért kért intézkedéseket a magyar kormánytól. Elmondása szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az unió megnyugtatására előkészített különböző, a kiadások csökkentésére vonatkozó terveket, ezt az unió jóváhagyta, de ezeket csak akkor kell megvalósítani, ha az EU-nak lenne igaza. "Szerintem nincs igaza az EU-nak, és az azóta eltelt időszak is bennünket igazol. Innentől kezdve ezt a kérdést fel sem kell tennünk, mert ha nekünk lesz igazunk, akkor a stadionépítés semmilyen módon nincs veszélyben" - jelentette ki Kósa Lajos.



További cikkek a témakörből
Hajdú-Bihar megyében is készül a Vöröskereszt az árvíz miatti katasztrófahelyzetre
2013-06-07 - 17:08:39
A pénzbeli támogatást a 10400339-00026562-00000009 számlaszámon fogadja a szervezet, ezen kívül gyűjtést indított
Újabb hajdú-bihari tűzoltók indultak a Dunához
2013-06-10 - 10:07:05
Hajdú-Bihar tűzvédelme továbbra is biztosított a megerősített szolgálat révén - tette hozzá a szóvivő
Hétfőről újabb utcákban kell fizetni a parkolásért
2013-06-07 - 17:07:30
Június 10-én üzemkezdettől parkolójegyet kell venni az Iskola, Szalkai, Török Bálint, és Vörösmarty utcában is. Itt 340 Ft-ba kerül majd egy óra várakozási idő
Rohamcsónakokat visznek az árvízre a bocskais katonák
2013-06-07 - 07:59:59
Jelenleg Győrújfalu, és Győrzámoly, valamint ezek vonzáskörzetében építik és erősítik a gátakat a Bocskai-dandár katonái.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu