A társulatról, a tervekről, illetve a szintén
újdonságnak számító tematikus évadok bevezetéséről beszélt Ráczkevei Anna:
Meghatottság
jellemezte a mai évadzáró társulati ülését a Csokonai Színháznak, ahol Vidnyánszky
Attila és a nemzetibe vele tartó színészek elköszöntek kollégáiktól. Bemutatkozott az új direktor, Ráckevei Anna
is, aki egy a Csokonai Színházat ábrázoló festménnyel búcsúzott elődjétől. Az
ülést követő sajtótájékoztatón, az új vezetőség bejelentette, hogy abban a
szellemben kívánják folytatni a munkát, amit Vidnyánszky Attila elkezdett,
nyitni szeretnének a fiatalok felé illetve hagyományteremtő szándékkal
kooperálnának a Déri Múzeummal is. Szeptembertől a hétfői nap a színészek
számára szabad lesz, az intézmény azonban nem zárja be kapuit: a Globe Színház előadásait fogják
vetítetni minden alkalommal, hogy a debreceni közönséghez is eljussanak a
nemzetközi előadások. A társulatról, a tervekről, illetve a szintén
újdonságnak számító tematikus évadok bevezetéséről beszélt Ráczkevei Anna: